„Szeretek szabad lenni.” – interjú Rózant Janóval

A futballt lehet művészi szinten művelni, oktatni? Naná, vágja rá Rózant Janó, aki a Neofutball alapítójaként hisz a kreativitásban, a szép játékban, a futballistákban, az emberekben. Szemlélete, mosolya, tudása sokakat inspirál, most pedig egy mélyinterjúban nyílik meg ország és világ előtt.

Hogy emlékszel vissza arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy a labdarúgást mélyebb szinten vizsgálod meg?

Még kezdő edző voltam. Volt egy serdülő csapatom és folyamatosan gyakoroltuk a cseleket. Csináltuk bójákra, mindenféle szögből, sebességgel, folyamatosan arra bátorítottam őket, hogy cselezzenek a meccsen is. Hiába gyakoroltuk, hiába próbáltam meg mindent, nem jött vissza a mérkőzéseken. Bántott a dolog, mert szerettem volna, ha szép focit játszunk, olyat, amiben a cselek is dominálnak.
Egy idő után meguntam, és mindent, amit tanítottak nekem a cselekről meg az edzésekről, azt lényegében elengedtem, és úgy voltam vele, hogy megnézem, a világklasszis labdarúgók hogyan csinálják.

Kiket modelleztél?

Megnéztem Zidane-t, neki van egy híres csele, láttam, hogy az esetek nagy részében oldalról érkezik hozzá képest a védő. Utána megnéztem a brazil Ronaldót és láttam, hogy a biciklicseleket mindig akkor csinálja, amikor szemből érkezik a védő.
A következő edzésen gyakorlatilag ezeket a helyzeteket gyakoroltuk le. Úgy állítottam be a védőt és a támadót is, hogy ezek a szituációk jöjjenek létre. Azon az edzésen kijöttek apróbb dolgok, amik kulcsfontosságúak. Pl. milyen távol kezdjék el a védőtől a cselt, milyen sebességgel stb. A hétvégi meccsen azonnal visszaköszöntek a cselek, hihetetlen boldog voltam. Habár akkor még nem tudtam, hogy mi ennek a pontos oka, de ma már tudom. Lényegében azóta is folyamatosan ezt csinálom. Nézem a labdarúgócsillagokat, és próbálom megérteni a tetteik mögött húzódó logikát vagy sikerük okát.

Testalkatodat szemrevételezve nem pont egy átlagos futballista képe rajzolódik ki előttünk.  Számít ez valamit a munkádban vagy a tudásod rögtön lehengerel mindenkit?

Na erről rengeteg jó sztorim van! Több szülő is beszámolt róla, hogy nézte egy ideig az első edzésünket, a felénél beszállt a kocsiba és már eldöntötte, hogy ide többet nem hozza a gyerekét. Az edzés után beszállt a gyereke is, és csak vigyorgott, majd hazáig mesélte, hogy miket tanult és milyen jól érezte magát. A szülő meglepődött, de úgy volt vele, hogy ha a gyereknek tetszik, akkor jól van, jövünk még.

Mi maradhatott meg bennük rólad/rólatok?

Mint mondják, azért volt ez bennük, mert itt azt látták, hogy sokat beszélünk a játékosokkal, magyarázunk nekik, nem használunk csodaeszközöket, többnyire csak pár labda, kapu és pár bója van, na meg még az edző is dagadt. Miközben ők ahhoz vannak szokva, hogy az edzéseken nincs megállás, óriási az iram, és mindenféle csodaeszköz van a pályán. Szerencsére pár edzés hatására máris lehet látni a fejlődést a gyerekeiken tétmérkőzéseken is, plusz ugye minket is jobban megismernek és megszűnnek ezek az előítéletek.

Dolgozol felnőtt futballistákkal is. Milyen reakciókat tapasztaltál?

Volt már olyan is, hogy egy felnőtt játékos úgy sétált fel a pályára, hogy furán nézett rám. Sok mindent elárul a tekintet, tudtam, hogy kételkedik bennem. Szerencsére nem csak anyagból áll a világ, ott van a szellem és a lélek is. A játékosok pár pillanat alatt megérzik, hogy mindent megteszünk azért, hogy ki tudjanak bontakozni. Érzik, hogy nem akarunk fölöttük lenni, hanem mellettük vagyunk. És emellett olyan apró részleteket mutatunk a labdarúgásról, amiket általában nem ismernek, és már csak azzal, hogy elmondtuk nekik és megmutattuk, hogy ezt hogyan használják, máris az egész futballista életükre hatással voltunk, mert innentől kezdve ezt örökké tudják használni. Szóval, ha van is fura tekintet, akkor hamar átfordul a dolog.

Mennyire fontos, hogy te is be tudd mutatni az adott cselt, gyakorlatot?

Alapkövetelmény magamra és Huszti Gergő edzőkollégámra is nézve, hogy amiket oktatunk, azokat mi is be tudjuk mutatni. Ez azért fontos, hogy a játékosok lássák, mit akarunk gyakorolni, és emellett mi is úgy tudunk hatékonyan segíteni, ha magunkból kiindulva tudjuk, hogy az adott mozdulatsorban mi a nehéz. És ezt csak úgy érezhetjük át, ha mi is képesek vagyunk megcsinálni. Tehát igazából a súlyom sohasem akadályozott. Maximum, ha versenyt kéne futnom a játékosokkal, akkor csak lejtőn vállalnám, ott több esélyem lenne.

Egy magyar nb1-es edző szájából hangzott el a következő mondat: Profi játékossal csak profi múlttal rendelkező edző foglalkozhat. Mi erről a véleményed?

Elfogadom, ha ezt valaki így látja, hiszen a saját tapasztalatai ezt mutatják neki. Édesapám halála után át kellett vennem pár évre az építőipari vállalkozását. Fura helyzet volt. Nem is értettem hozzá, nem is szerettem csinálni, de akkor nem volt más választásom. Megmaradt bennem egy gyakran előforduló helyzet. Amikor arról beszéltünk, hogy ezt és ezt kéne megcsinálnunk, akkor mindig azt válaszolták a kollégák, hogy ezt és ezt miért nem lehet. Bennem mindig felmerült a kérdés, hogy a többiek miért mindig arról beszélnek, hogy valamit miért nem lehet megcsinálni. Engem mindig az érdekel, hogy valamit hogyan lehet megcsinálni, az nem izgat, hogy mit, miért nem lehet. Szerintem ez nagyon fontos, hogy bármilyen problémával is állunk szemben, akkor ne azon merengjünk, hogy miért rossz nekünk, vagy mit miért nem lehet. Sokkal jobb a megoldás irányába nézni, mert ha ezt meglátjuk, akkor lesz egy elképzelésünk a megoldáshoz vezető útról. És ha bátran merünk a megoldás irányába nézni, akkor az egy kis idő után hitté alakul és hinni is fogunk benne. És ha valamiben tiszta szívünkkel tudunk hinni, akkor nem hiszem, hogy van elérhetetlen dolog.

Persze, vállalom a kérdés mögötti szándékomat. Nem rendelkezel profi múlttal, mégis profi szemlélettel igyekszel oktatni és nevelni. Hogy jelenik meg ez foci szinten nálad?

Nekem tényleg nem az a kérdés, hogy ki miért nem foglalkozhat profi játékosokkal. Nekem az a kérdés, hogy hogyan tudjuk őket a legjobban segíteni. Pár éve láttam egy cikket, amiben bemutattak egy fiatal kerekesszékes edzőt, aki a Manchester United utánpótlásában dolgozik. Ha nem a megoldás irányába néztek volna, hanem csak a problémákat látták volna, akkor az a srác soha, sehol nem lehetett volna edző. De valamiért mégis odakerült. Nyilván tök jó, ha valaki focizott, egy csomót segít. Tudja, milyen érzés az utolsó percben gólt kapni, tudja, milyen az utolsó percben gólt lőni, tudja, milyen egy ki-ki meccset játszani, és tudhatja, mi zajlik le a játékosokban. Nekem is sokat segít, hogy játszottam pár évet. Biztos még nagyobb segítség lenne, ha profi is lehettem volna. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a legtöbb klasszis labdarúgó nem is tudja elmagyarázni, hogy mit miért tesz.

Ezt hogy érted?

Ezt tapasztaltam, amikor régi magyar játékosokkal beszélgettem, de a világklasszis labdarúgók nyilatkozataiból is az jön ki, hogy sokszor nem tudatosan cselekszenek, csak valahogy jön nekik. Beugrik egy kép, egy érzés vagy egy gondolat, amit megcsinálnak egy nehezebb helyzetben. És itt nem az előre eltervezett taktikáról beszélek, hanem azokról a pillanatokról, amit a begyakorolt csapatjáték nem is korlátoz le. Ezt leggyakrabban a támadók élik meg elől, ahol egy kicsit nagyobb a szabadság. Habár a brazil Ronaldo is azt nyilatkozza, hogy érzésből játszott, nem tudja elmondani, hogy mit miért tett. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindig ugyanazokba a helyzetekbe került, amikben a megoldókulcs lényegében ugyanaz. Lehet, hogy más-más mozdulatot használt ezekben a helyzetekben, de a védővel mindig ugyanazt hitette el, és lényegében hozzá képest a védő mindig ugyanonnan jött. Ezeket a helyzeteket valójában ő teremtette meg, és ezért nyilván nagyon sikeres is volt, csak nem volt tudatos. Egyébként az edzéseinken pontosan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk. Pontosan ezeket a részleteket magyarázzuk el a játékosoknak, és megmutatjuk, hogy hogyan tudják megteremteni azokat a helyzeteket, amikben ők jók. És mindezt az értő tudás mellett, jó érzés kiváltásával, és kép formájában rögzítjük a játékosokban. Éppen ezért tudják sokszor már egy edzésünk hatására használni a dolgokat! Mert vagy eszükbe jut logikusan a megoldás, vagy előjön az az érzés, amit az edzésünkön átéltek ebben a helyzetben, vagy beugrik a kép, ami egyébként egy csomó lényeges infót tartalmaz.

De a lényeg, hogy habár a világklasszisok jól láthatóan a saját egyéniségüket tudták megélni a meccseken, megteremtették azokat a helyzeteket, amikben ők jók, de mégsem tudják azt elmagyarázni. Ebből következik számomra az, hogy ha valaki profi labdarúgó volt, még nem biztos, hogy le is tudja azt oktatni, mert lehet, hogy érzésből játszott és nem értette a sikere mögött rejlő okokat. És nyilván az se mindegy, hogy ha érti is mindezt, akkor ezt hogyan adja át a játékosoknak, ez nagyon nem mindegy!

Egyébként a Neofocinál szeretnénk majd 1-2 edzőt felvenni és megmutatni nekik mindazt, amit mi csinálunk. Nekünk egyetlenegy szűrő van ebben, és ez pedig az, hogy jó ember legyen. Mert ha valaki szívében ott a jóság fénye, és erre a pici fényre tud figyelni, akkor a másikban is meglátja ezt, és csakis így tud a legjobban segíteni másoknak.

Mi késztetett arra, hogy életre hívd a Neofutballt?

Az, hogy szeretek szabad lenni. Szerintem vannak alkotó edzők és végrehajtó edzők. Ami fontos, hogy egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, mind a két típus ugyanolyan értékes. Ez a megközelítés csupán annyit jelent, hogy ki mit szeret a munkája során. Az alkotó edző az, aki folyamatosan szeret új dolgokat kipróbálni, aki nem szereti a monotonitást, akinek mindig valami újon jár az agya, hogy hatékonyabb legyen. A végrehajtó edzők pedig hozzák a stabilitást, akik szeretik a megszokott rendszert és szokásokat, akik elfogadják az adott klubban az előírásokat és nem térnek el tőle.Mindkét típus ugyanolyan fontos, nem jobb egyik se a másiknál sem szakmailag, sem emberileg. A magam részéről jobban szeretek új dolgokat kipróbálni és nem szeretem a kötelezően előírt dolgokat.

Mit jelent ez gyakorlatban?

A Neofoci rendszerében szabadon alkothatok, ahol szívem és tudásom legjavát adhatom. Klubedzőként gyakran előfordult, hogy a szakmai vezetőm megszabta, mikor mit kell oktatnom, és attól nem igazán lehetett eltérni. Csak hát én ebben nem hiszek. Carlo Ancelotti mondta: „A terv csak azért van, hogy legyen min változtatni.”. Ezt én is így látom. Minden edzést megtervezek, de az elmúlt 11 évben nem volt még olyan edzésem, ami halálpontosan a tervek szerint ment. Ha mégis próbáltam a tervet végigerőltetni, akkor meg rossz edzés lett belőle. Van olyan, hogy egyszerűen a csapat hangulata vagy fizikai állapota miatt kell változtatnod az edzésen. Ugyanígy például egy egyéni vagy kiscsoportos edzésen is. Ettől függetlenül szoktam csapatoknál is technikai edzést tartani. Itt kulcskérdés az, hogy a vezetőedző adjon legalább akkora szabadságot, amivel még hatékonyan tudok alkotni az edzéseken. Enélkül egyszerűen nem lennék hatékony és nincs értelme az ottlétemnek.

A honlapotokon olvasható:„ Hiszünk benne, hogy a magyar játékosokból is válhatnak világklasszis labdarúgók! Ezért dolgozunk nap mint nap.” Hogy írnád le azt a metódust, ami meghatározza a közös munkátokat?

Tiszta szívünkből hiszünk benne, hogy a magyar pályák tele vannak világklasszisokkal, csak ez a minőségük egyelőre nem tud a felszínre törni! Lényegében mindent a magyar gondolkodásmódból próbálunk levezetni, hiszen magyar az anyanyelvünk, ami által a magyar gondolkodásmódot sajátítjuk el. Ez illik hozzánk, ebben tudunk a legjobban kiteljesedni, így lehetünk önmagunk mi is és a játékosaink is.

Mire gondolsz?

A magyar felfogás szerint az ember lélekből, szellemből és testből áll, de a kiindulópont, a forrás a lélek. A lélek egyetemes és a tudás hordozója is. Pap Gábor kiváló művészettörténészünk elmondja, hogy a lélek adja az erkölcsöt, amit igazából szellemi térben, szavakkal nem is tudunk leírni, mert ezt csak érezni lehet. A lélek a forrás, a gerinc, amiből kifakad a szellem, ami már közvetlenebb kapcsolatban van a testiséggel. A szellem az értelmi tevékenység, a gondolati sík, ahogy gondolkodunk, és ahol megjelenik az egyéni érdek és a bölcsesség is. A test meg nyilvánvalóan a fizikai síkot jelöli. Born Gergely magyarság kutató is azt mondja, hogy a lélek a forrás, aminek egy hibája szokott lenni, méghozzá az, hogy könnyen összekeveri magát a szellemmel vagy a testtel. Szerinte is a tudás a lélekben lakozik, és ennél fogva nem is tudjuk fejleszteni a gyerekeket, hanem a bennük rejlő tudás kibontakozását csak segíteni tudjuk, de nem mi adjuk a tudást. Ez egy nagyon fontos gondolat! Ráadásul ez a gondolatmenet a természetben is mindenhol megfigyelhető, hiszen minden növény magjában már ott van az a tudás, hogy mivé fog válni. Szép párhuzamok ezek.

Hogy köszön ez vissza a munkátok/hivatásotok során?

Tisztában vagyunk vele, hogy mi csak segíthetjük a játékosokban rejlő tudás kibontakozását, és nem mi vagyunk azok, akik által majd jó lesz az adott játékos. Éppen ezért nem alá- és fölérendeltségi viszony van az edzéseinken, hanem alkotótársként tekintünk minden egyes játékosunkra. Továbbá elsődlegesen a lélekre próbálunk hatni. Próbáljuk előcsalogatni a játékosban rejlő művészt. Nemcsak a fizikai megvalósulásra hatunk és mozdulatokat ismételgetünk, nemcsak a szellemi térre, az értelemre hatunk, hogy minek, mi az értelme, hanem egészében igyekszünk hatni a játékosokra. Próbálunk arra építeni, hogy mit szeret a játékos, mit lát szépnek a fociban és erre támaszkodva megmutatjuk a különböző mozdulatokat, és az ezek mögött rejlő logikát is, ezzel megtartva a lélek, szellem és test harmóniáját. Egyébként erről Szent-Györgyi Albert is beszél. Ő azt mondta, hogy a tudományt nem csak csinálni kell (fizikai sík), nem csak tudni kell (szellemi sík), hanem meg kell látni annak a szépségét, át kell éljük a tudomány iránti szeretetünket. Ő ezt a harmóniát átélésnek nevezi, és szerinte az életben mindent át kell élni.

A Neofutball csapata

Szerinted mi kellene ahhoz, hogy magyar futballista topklubban kapjon lehetőséget?

Szerintem az, hogy meg tudják élni azt, ami belőlük fakad. A 70-es évektől a világ labdarúgásában a fizikai sík dominált. Kb. 10 éve megjelent emellett a szellemi tér is. Egyre több olyan képzési rendszer jön ki, ami az agy fontosságát emeli ki a labdarúgásban. Habár beszélnek arról, hogy a játék szeretete fontos, de mégsem központi elemként szerepel. Sokszor még a lélek harmadlagos tényező, miközben a magyar hagyományokban egyértelműen ez a kiindulópont, a forrás. Ez megjelenik a népmeséinkben, a népzenéinkben, a műkincseinkben is. Habár a világ felfogása sokszor eltérő a lélek, szellem, test hármasságát tekintve, de a magyar kultúrában egyértelműen látható, hogy mi ezt hogyan fogtuk fel mindig is. Az a helyzet, hogy a jó szándék is lehet káros, ha csak értelemmel közelítünk meg valamit. Ha én úgy próbálok meg segíteni egy játékost, hogy a legjobb tudásom szerint csináljuk a dolgokat, de nem érzem, hogy mi jön a játékosomból, mi fakad belőle, akkor könnyen tévútra tévedhetünk. Ennek nagyon könnyen az a vége, hogy a saját egyéniségem erőltetem rá a játékosokra, akik meg sohasem élhetik meg ezáltal a saját egyéniségüket.

Hogy nevelhetők ki egyéniségek?

Ha edzőként nem adok észszerű szabadságot a játékosoknak, nem engedem meg nekik, hogy feltárják a bennük rejlő tudást, akkor nem lesznek egyéniségeink, pontosan úgy, ahogy már 50 éve nincsenek világklasszisaink. Ez nem azt jelenti, hogy kiküldöm a játékosokat és azt mondom, hogy csináljatok azt, amit akartok. Hanem ez azt jelenti, hogy van egy keretrendszer, amin belül megélhetik a saját egyéniségüket. Az olyan utasítások, mint a „Ne cselezz!”, „Ne szórakozz!”, „Csak az egyszerűt!”, „Kötelező 1-2 érintővel játszani!”, ezek mind-mind olyan utasítások, amik valójában azt közlik a játékosokkal, hogy ne legyenek önmaguk. És ha a játékos nem tud önmaga lenni az évek során, akkor nem is lehet az, aki valójában lehetne, így világklasszis sem. Nem azt mondom, hogy ezeket tilos mondani a játékosoknak. De ha ezt túltoljuk az évek során, akkor valójában károssá válik.

Az elmúlt időszakban stadionok épültek, a játékosok horribilis összegeket keresnek, válogatott labdarúgók érkeztek haza, de mintha még mindig egy helyben toporognánk, hiába volt a 2016-os EB- láz és néhány nemzetközi villanás. Te hogy látod a honi focihelyzetet?

Szeretném én is azt átélni, amit az elődeink. Amikor megszokott dolog volt, hogy vannak magyar játékosegyéniségek a világ minden táján. Amikor jelen vagyunk a Real Madridban, a Barcelonában, vagy amikor a válogatottunk lényegében simán kijut a különböző világversenyekre. Ez ugye jelenleg nincs. De 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy ha a magyar labdarúgóvilág résztvevői közelebb kerülnének egymáshoz, ha átéreznénk, hogy egymás nélkül semmire sem megyünk, akkor hamar megváltozhatna ez a helyzet. Ha a másikban nem a rosszat keresném, hogy ki miért rosszabb nálam, hanem azt, hogy kiben mi a jó, és hogyan tudnánk összedolgozni. Ha a szakmai viták (a másik tévedéseit keresem, amiben nem értünk egyet, az akadályokat) helyett szakmai egyeztetések (a másikban és magamban is a közös pontokat keresem, és ezen az úton haladva építkezünk) lennének, akkor szerintem gyors fejlődés következne be.

Napi szinten szórakoztatod a Neofutball  nézőit a facebookon cselekkel, szemlélet átadással, történetekkel. Hogy találkozhat a mosoly és a futball a zöld gyepen?

Hát pontosan így, hogy ez lenne szerintem a lényeg. Ha nem élvezzük azt, amit csinálunk, akkor nincs sok értelme. Ha szeretem azt, amit csinálok, lelkesedem érte, akkor a fejlődés garantált, hiszen foglalkozni fogok vele a szabadidőmben is. Ebben az esetben nem munkáról beszélünk, hanem hivatásról. A mosoly, a játék szeretete lenne a kiindulópont. A labdarúgás csakis úgy válhat művészi teljesítménnyé, ha nem csak bemutatom azt a pályán, amit az edző elvár tőlem, hanem kifejezem önmagam. Mindezt úgy, hogy a csapat érdekeivel harmóniába kerülök.  A művészi megközelítési mód szintén a magyar gondolkodásból jön. Hiszen a magyar nyelv jobb agyféltekés nyelv, és ezt a féltekét jellemzi a művésziesség is. A vicc az, hogy semmilyen tudományos alap nem kellett hozzá régen, hogy ezt a régi labdarúgócsillagaink tudják. Többek között Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, Varga Zoltán vagy Kalocsay Géza mesteredzőnk is azt mondta, hogy a labdarúgás művészet. Kalocsay azt is hozzáteszi, hogy akkor van művészi hatása a focinak, ha van benne érzelem. Ezt az elődeink megélték Szent-Györgyi Albert szavaival élve. Ezekben a videóinkban nem olyan dolgokat mutatunk, amikről az edzéseink is szólnak főrészt. A kialakult helyzet miatt trükköket vagy cseleket mutatunk be, ami által fennmaradhat a játékosokban lévő láng a futball iránt. Sokszor találkozunk olyan játékossal, akiben ez a láng már kialudt. Ilyenkor mindig azzal kezdjük, hogy ezt újraélesszük és utána ezt tápláljuk.

Hogy fejlesztheti a cselezés egy játékos bátorságát úgy, hogy ne öncélú legyen és a csapat hasznát lássa benne?

Nagyon sok olyan gyerekkel találkozunk, akit otthon, a suliban vagy bárhol máshol visszafognak, nem engedik meg neki, hogy önmaga legyen, és éppen ezért félénkebb vagy zárkózottabb. A csel amellett, hogy az önkifejezés egyik legszebb eszköze, segít abban is, hogy tudjunk a középpontban lenni. Ugyanis ha egy játékos cselez, akkor ott minden figyelem ráirányul. Ezekben a pillanatokban megtanulhatja mások figyelmének terhét is viselni, megtanulhatja azt, hogy milyen a középpontban lenni.

Könnyen előtérbe kerül az a mondat ilyenkor: de önző vagy, kisfiam!

Gyerekkorban én is szerettem túltolni egy kicsit a cseleket. Könnyebb később elhagyni a vadhajtásokat egy játékos egyéniségéből, mintha nem látnánk azt, hogy mire képes, mert ki se hajtott. Ahogy telik az idő a játékosoknak azt mutatjuk meg, hogy az ő egyéniségéből jövő helyzeteket hogyan tudja megteremteni úgy, hogy a csapat érdekeivel harmóniában legyen. Nem önzésre biztatjuk a játékosokat, hanem az egyéniségük kibontakoztatására. Az is egy érdekes tapasztalatunk, hogy ha a játékosokban a jót és a szépet vesszük észre, akkor gyakorlatilag nem tudunk nekik ártani. A bennük rejlő egyéniség kivirágzását így nem tudjuk gátolni. Viszont, ha én mindig csak a rosszat veszem észre, mindig csak javítok, akkor egy idő után könnyen bezár az egyén, és nem mutat magából többet.

Az állandó korrigálás tehát elvetendő?

Kollégáimmal és egyben barátaimmal, Hegyi Danival, Sz. Nagy Tomival és Huszti Gergővel a módszerekben nem igazán hiszünk, ahogy a legtöbbször értelmeznek 1-1 képzési módszertant. Ugyanis sokszor nem a lélek, szellem és test hármasságával nyilvánul meg egy módszertan, hanem csupán a test és szellem kettősségével. Például hiába dicsérem a játékosokat (fizikai síkon végrehajtom), ha ezt csak azért teszem, mert tudom (szellemi tér), hogy ez így hatékony. Ha nem szívből jön, ha nincs benne ott a lélek hangja, akkor nem fog úgy átmenni, mintha ezt tényleg meg is élném. Ez nagyon fontos dolog, ha valaki szívvel-lélekkel tesz valamit, na az az igazi, az fog átmenni úgy igazán! Amellett, hogy erről beszélnek a magyarságkutatóink, sok tudósunk is, mi is tapasztaltuk. Ha nem szívből mondom a dicséretet, akkor az nem megy át annyira, nem lesz olyan hatékony. Ha szívből teszem, azt azonnal megérzi a játékos is és szárnyalni fog. De ennek ugye feltétele az, hogy szeressem, amit csinálok.

Hogy motiválod a gyerekeket arra, hogy ne csak edzésen, de mérkőzésen is meg merjen húzni bátran cseleket vagy egy kockázatosabb megoldást?

Lényegében azzal, hogy átéreztetem velük, hogy milyen, amikor önmagukat adhatják. Ha fel tudjuk kelteni bennük a labdarúgás iránti olthatatlan vágyat, akkor az már alapvetően motiváló erőként hat. Az edzéseinken folyamatosan azt kérjük, hogy még, még, ne hagyd abba, mutass még többet magadból! Ennek ellenére előfordul, hogy a saját csapatuk edzésén vagy a mérkőzéseken nem merik bevállalni azt, ami bennük van. Mert félnek az edzők, a szülők, vagy a játékostársak szidásától. Legtöbbször a félelem az, ami visszafogja a játékosainkat. Ezért is mondom, ha minden edző bátorítaná a játékosokat, olyan mondatokkal, mint „Bátran!”, „Vállald be!”, „Színezd!”, „Fejezd ki önmagad!”, „Mutasd meg bátran mit tudsz!” stb, akkor rövid időn belül újra csodákat látnánk a magyar pályákon. Ebben biztos vagyok!

Mivel segítitek a félénkebb játékosokat?

Ha a játékosaink nem merik a saját környezetükben is megélni önmagukat, akkor nagyon sokat szoktunk velük erről beszélgetni. Mesélünk ide vonatkozó történeteket. Mesélünk hasonló helyzetekről, hogy mi hogyan oldottuk meg ezt a saját életünkben, más emberek hogyan oldották meg. Aztán próbálunk közösen kitalálni erre valami megoldást, ami a játékosból jön, ami neki kényelmes és segíthet abban, hogy bátor legyen.

Említetted, hogy a magyar néplélekkel kapcsolatos könyveket olvasol, felvételeket nézel. Hogy illeszthető be ez a tudás a futballunkba? Miért lehetünk mi, magyarok különlegesek ebből a szempontból?

A magyar nyelv által a magyar gondolkodásmód teljesen különbözik a többi európai népétől. Ez nem azt jelenti, hogy jobbak, vagy rosszabbak vagyunk. Ez csupán annyit jelent, hogy vannak olyan jellegzetességeink, amikre érdemes építenünk a sikerünk, egészségünk, és boldogságunk érdekében. Kovács Ferenc mesteredző mondta egyszer azt, hogy egy mangalica disznót hiába etetek, itatok, simogatok és nevelek úgy, mint egy yorkshire-it, attól az még mangalica marad, mert a génjeiben más van. Nyilvánvaló, ha aszerint élünk, ami belőlünk jön, akkor messzebbre jutunk.

Mi az alapvető szemlélet?

Kiindulópontunk az, hogy a labdarúgás művészet. Erről már volt szó, hogy valójában ez is a magyar gondolkodásmódból jön. A kiindulópont azt is meghatározza, hogy hova fogunk jutni. Nem mindegy, hogy egy harcost, egy sorkatonát, egy munkást vagy egy művészt szeretnék az út végén látni. És a művész nem azt jelenti, hogy nem tud küzdeni vagy harcolni. Ez csupán annyit jelent, hogy a játékosok mást közölnek magukról, és a játékról a közönségnek. Egy brazil Ronaldo nekem művész, míg Miroslav Klose egy sorkatona. Mind a kettő nagyon sikeres, mind a kettő azt csinálta, ami belőlük, az egyéniségükből jött, mind a ketten világbajnokok, de nekem mégis Ronaldo játéka tetszik jobban. A kiindulópontunk már eleve megköveteli a lélek, szellem és test hármasságát, amit ugye a magyar kultúra is vall. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a játékosokat bátorítjuk arra, hogy mutassák meg, mit szeretnek a fociban, fejezzék ki önmagukat. Igyekszünk jó hangulatot teremteni és mi is megéljük azt, amit szeretünk a fociban. Ez lenne a lélek színtere. Emellett értő tudást adunk a játékosainknak, elmagyarázzuk, hogy minek, mi az értelme, egy csel, egy passz, egy átvétel milyen hatással lesz az ellenfélre és a társakra (szellemi tér). És nyilván beállítjuk a lehető legszebbre és leghatékonyabbra a játékosok mozdulatait (test, azaz fizikai sík).

Hogy néz ki egy Neofutball edzés?

Az edzéseinken nem a vasszigor, és az alá-, fölérendeltségi viszony a jellemző, hanem a közös gondolkodás. Ez is párhuzamban van a magyar nyelv logikájával. Hiszen a magyarban nem kell külön kiemelni minden mondatban, hogy most nőről vagy férfiról beszélünk, mert lényegében mindegy, hiszen emberek vagyunk. Az angol nyelvben ez nem így van. Sőt, az angolban az én (I) kifejezést még a mondat közben is nagy i-vel írják. Sokan azt hihetik, hogy ha nem helyezzük magunkat a játékosok fölé, és nincs vasszigor, akkor baj lesz. Épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Mivel a játékosok érzik, hogy velük vagyunk, nem akarjuk magunkat föléjük emelni, így nem is szokott velük gond lenni. Nem szoktunk fegyelmezni az edzéseinken, mert nincs rá szükség. Ritkán előfordulhatnak nézeteltérések, de ezeket simán lehet kezelni egy kis beszélgetéssel az edzés után.

Hogy segíti a szóbeli magyarázatod a gyakorlati megvalósítást?

A magyar nyelv képi nyelv. Éppen ezért a különböző helyzetekben megmutatjuk a játékosoknak a kiemelt pillanatot (képet), ami önmagában sok fontos információt tartalmaz. Pl. Honnan jön hozzám képest a védő, milyen távol kezdjem el a cselt, milyen cselt válasszak, mit hitessek el vele, mekkorát toljak a labdán stb. stb. De ez ugyanúgy igaz a labdatovábbításokra is, legyen szó kapura lövésről, indításról, kényszerítőről vagy akár labdaszelídítésről, hogy mikor és hogyan kezeljem le a labdát.

Hogy jön a képbe itt a magyaros gondolkodásmód?

A magyar nyelv által nemcsak a képet látjuk, de a folyamatot is. Erre pár példát mondok Czakó Gábor és Kiss Dénes kiváló nyelvészeink munkásságából. Például az eső szavunk, az több, mint az angol rain szó. Ugyanis az eső szavunk elmagyarázza azt is, hogy mi történik, elmondja nekünk, hogy az az égből leeső dolog, az onnan leesik, vagyis ez az eső. Kelet, ott kel fel a Nap. Nyugat, ott nyugszik a Nap. A vonat vonja maga utána kocsikat, míg a mozdony mozdítja ezeket előre. Vagy ilyen szavunk a fázik is. Az lényegében egy konkrét történetet ír le. Amikor valakinek nem volt régen melege, akkor kiment az erdőbe fát gyűjteni, amit utána hazavitt és begyújtott, hogy melege legyen. A fázik szavunkban ott van a fa. Még nyelvtanilag is ugyanaz, mint amikor azt mondom, hogy Dani focizik, vagy csajozik. Fázik. Na, ennek alapján a feladatainkban túlnyomórészt egy történetet írunk le, vagyis a feladatainkban ott van az előzmény, a cselekmény és a következmény. Ami annyit jelent, hogy ha például kényszerítő átadást gyakorlunk, akkor előzményként ott van a helyezkedés és a labdakérés, majd jön az átvétel után maga a cselekmény, amit gyakorlunk, vagyis a kényszerítő átadás. Majd a következmény, például indítás, vagy kapura lövés. Tapasztalatunk szerint, ha a feladatainkban történetet írunk le, akkor a játékosoknak teljesen egyértelmű, hogy ezt mikor használják a mérkőzésen, tudják magát a folyamatokat kezelni és könnyebben beugrik ez nekik a mérkőzéseken is. És a legjobb az egészben az, hogy semmilyen különleges dolgot és eszközt nem kell ahhoz használni, hogy eszerint alkossunk.

Ami fontos, hogy ha valaki másban hisz vagy mást képvisel, az még nem jelenti azt, hogy rossz! Nem kötelező másoknak eszerint dolgozniuk. Sőt, ha valaki másban hisz, akkor aszerint cselekedjen. Tegyen aszerint, amiben hisz, hiszen jó eséllyel így fog értékeset alkotni. Mi a magyar észjárásban hiszünk, hogy ez illik ránk a legjobban, ezért próbálunk eszerint tevékenykedni. Az, hogy ez mennyire lesz hatásos, nem tudjuk. Ezt majd az idő eldönti.

Ferenczi Attila sok-sok magyar szakember életére gyakorolt azáltal hatást, hogy felnyitotta a szemeket a stílusközpontú labdarúgásra. A te szemléleted miképpen változott meg az ő könyvei, tevékenysége, hitvallása alapján?

Ha Ő nem lenne, akkor ezek a gondolatok sohasem születtek volna meg bennem. Neki köszönhetek lényegében mindent. Mielőtt megismertem, egy felnőtt amatőr csapatnál voltam. Az erőben, a harcban és a végtelenül nagy szenvedésben, küzdelemben hittem. Futottuk a köröket, nyomtuk a fekvőket, csak a fizikai dolgokban hittem, meg a végtelenül nagy győzni akarásban. Akármi is volt a probléma a meccsen, akkor vagy a kondira vezettem vissza vagy az akaratra. Egyáltalán nem értettem ehhez a szakmához. Nem azt mondom, hogy most nagy dolgokat tudok, mert nem. De az biztos, hogy teljesen máshogy és mélyebben látom ezt az egészet.

Milyen plusz adott ő neked?

Amikor először voltam az előadásán nem is értettem, miről beszél. 10 perc múlva lezsibbadt a fejem, mert annyira sok és tömény infó jött. Évek kellettek hozzá, hogy megértsem miről beszél, több száz órát beszélgettünk már, minden könyvét kiolvastam, volt, amit többször is. Ő a tanítómesterem, lényegében mindent Neki köszönhetek! És az a legszebb az egészben, hogy Ő lényegében egy gondolkodásmódot ad. Nem nagyon beszél technikai részletekről, mondjuk inkább a csapatjáték szervezésbe és oktatásába merült bele. Ad egy gondolkodásmódot, amit ha el tudunk sajátítani, megértjük a lényegét, akkor máshogy tekintünk a focira, és nekünk is új gondolatok jönnek ezáltal. Ez nagyon fontos! Ő nem halat ad a kezünkbe, ha éhesek vagyunk, hanem megtanít minket horgászni, amivel önállóak lehetünk. Pontosan ezt csinálja a tanításaival. Sajnos az interneten és a TV-n keresztül nem az jön át, amilyen valójában. Ha valaki személyesen ismeri, akkor tudja, hogy egy hihetetlen jó ember, kiváló humorral, aki szenvedélyesen szereti a labdarúgást. Jó lenne, ha egyszer elismernék egymást az edzői társadalommal. Ez is óriásit lendítene a magyar futballon, de ehhez Attila is kell, és azok az edzők is, akikkel rosszban vannak.

Szakmai rendezvényeken is előadsz. A mi rejlik Ronaldinho mosolya mögött című előadásodban beszélsz arról az állapotról, amikor a gyerekekek, a játékosok kifejezhetik önmagukat a pályán.  Egy felnőtt, edző, tanár számára mit érdemes szem előtt tartani akkor, amikor szeretne tanítani nekik valamit, de egyfajta szabadságot is adna?

Erre nem tudok válaszolni, ezt mindenkinek saját magának kell megtalálnia. Én maximum csak annyit tudok, hogy pár jellemzőt mondok, ami eddig nekünk bevált. A tanároknak is adott a tanrend, az edzőknek is többnyire meg van adva, hogy mit kéne csinálniuk. Szerintem náluk is valahol az lenne a lényeg, hogy a keretek között önmagukat fejezzék ki, sugározzon róluk az, hogy szeretik, amit csinálnak. Sokszor mondják, hogy tegyük érdekessé, változatossá az oktatásunkat. Ez is egy módszer, de talán hatékonyabb lehet, ha a szívünket is belevisszük. A szépség és a szeretet megélése az mindig átmegy, azt valamiért megérzik a játékosok. Ha egy felnőtt szereti azt, amit csinál, és ezt a szeretetet meg meri élni mások előtt is, akkor biztos vagyok benne, hogy lehengerlő lesz. A lélek érzi a lelket, a lélek egyetemes, és a lélek szava a szeretet. Ha szeretjük, amit csinálunk, és ezt bátran megéljük, akkor az átmegy másoknak is, és tetszeni fog nekik.

Mi lehet még meghatározó a gyerekekhez való hozzáállásban?

Lényeges az is, hogy a másikban, a gyerekekben a jót keressem, és ne a rosszat. Sz Nagy Tomi cimborám mondja, hogy látta a gyermekeit megszületni, és egyszerűen az nem létezik, hogy valaki rossznak szülessen. Valahol mindenkiben ott van a jó! Az lehet, hogy az élet viharai ettől elterelik egy idő után, de ennek a jóságnak valahol ott kell lennie. Van, hogy idő kell ehhez. Előfordul, hogy hiába viszonyulunk szeretettel a másik felé, mégis bántóan reagál. De higgye el mindenki, ha kitartunk ilyenkor is amellett, hogy a másikban is ott van a jó, és továbbra is így viszonyulunk, akkor meg fog fordulni a helyzet. Javaslok egy kísérletet! Próbálja ki mindenki bátran! Ha legközelebb valahol vásárolunk, és esetleg rosszkedvű, netán egy kicsit bántóan viszonyul hozzánk az eladó, akkor vegyünk rajta valami olyat észre, ami tényleg jó vagy szép, és ezt mondjuk el neki. Próbáltam már sokszor, az esetek 95%-ban mindig megváltozik a helyzet energiája és egy komor eladóból egy mosolygós eladó lép elő, aki kedves is. Bátran próbálja ki mindenki, de itt is az a lényeg, hogy amit mondunk, az tényleg igaz legyen, és olyat emeljünk ki, ami a szívünkből szól. Tuti a siker!

Hogy oldjátok meg a szabadság kérdését edzésen?

Adunk egy keretet, amin belül a játékosok szabadon mozoghatnak. Ez a keret a szeretet. Szeretettel viszonyuljak a társaim és magam felé is. De ha mondjuk ilyen mélyen nem is akarunk belemenni, akkor azt mondjuk, hogy ne árts a társaidnak és magadnak sem. Ez fontos, hogy magunknak sem. Ne mondjuk azt magunkról, hogy szarok vagyunk, nem fog menni stb. Ez is ugyanolyan fontos, mint hogy a társaidnak se mondd ezt. Sőt, inkább segítsd a társaid, az lenne a fő irány. Ezen a kereten belül a játékosaink szabadok. Ha valaki felidegesíti magát, akkor nincs azzal se baj, ha kiáll egy kicsit. Nyilván ilyen esetben próbálunk a játékossal beszélni, de az is előfordul, hogy erről majd máskor beszélünk, attól függ milyen lelkiállapotban van. Az edzéseink első felében hiába oktatunk különféle cseleket, amikor jön az éles rész, amikor a védő már szerelhet, nincs azzal baj, ha nem azokat a mozdulatokat használják, amiket mutattunk nekik. Ha mást is csinálnak, akkor mi alkalmazkodunk az ő egyéniségükhöz és abban segítünk nekik, hogy azt a mozdulatot hogyan tudják hatékonnyá tenni.

Ehhez a témához talán javasolnék egy könyvet, amit Hegyi Dani komám olvasott. Summerhill (A pedagógia csendes forradalma) A. S. Neill írta.

Sokszor előkerült a szeretet témaköre, és tudom, hogy egy kicsit elcsépelt dolognak hangzik. A magyar hagyományban, habár elsőnek hihetetlennek tűnhet, kulcsszerepe van ennek is! Emellett lényegében minden nagy tanító tanításaiban ott szerepel a szeretet, mint kiindulópont. Tehát mi sem poénból beszélünk erről, próbáljuk a lehető legtöbbször megélni. Fontos szerepe van. Tudjuk és érezzük!

Mit jelent számodra a bátorság?

Bátor az, aki képes akár magát is áldozni azért, hogy mások boldogok legyenek, miközben tudja, hogy ez önmagának fájni fog. De megteszi, mert szereti a másikat. Bátor az, aki áldozatokat hoz a családjáért, a barátaiért, az emberekért, mert szereti őket. Bátor az az anya, aki el meri engedni a gyermeke kezét, és tudja, hogy meg fog állni, amikor kell. Mert bíznak egymásban, és bizalmuk a szereteten alapszik. Bátor az, aki nem hazudik, aki nem használ ki másokat, aki nem rombol szét kapcsolatokat. Mindezt azért, mert szívében az önös érdek helyett tiszta erkölcs lakozik, és szereti annyira embertársait, hogy ne ártson. Bátor az, aki vérét adja egy bajtársáért vagy a nemzetért, mert szereti és képes értük élni. Bátor az, aki azután is meg meri mutatni az érzéseit, miután összetörték a szívét vagy kinevették az érzéseit. Mert szereti magát annyira, hogy kellően értékelje saját értékeit. Bátor az, aki szíve hangjára, lelke szavára mer hallgatni, még akkor is, ha az ész, az érdek mást mondana. Mindezt azért, mert érzi, hogy a szeretet ott lakozik a lelkében. Bátor az, aki a szeretet értékét meri képviselni, miközben a világ azt mutatja, hogy ne értékelj semmit. A világ sokszor azt sugallja, hogy a régit dobd el, cseréld le újra. Csak a külsőséggel foglalkozz, a belső értékek nem számítanak. Csak az érdekre figyelj, az erkölcsre ne. Szóval bátor az, aki a világ tévedéseivel szembe mer szállni, és a szívéből jövő kis fényre figyel, és aszerint él. Bátor az, aki saját maga helyett a másikat emeli magasba, mert megéli a szeretet erejét. Szerintem a bátorság maga a szeretet

Bővebb infó:
https://neofutball.hu/