„Másképp is lehet tanulni és tanítani.”- interjú Bognár Amáliával

Az online térre korlátozódó hétköznapi lét jelentős kihívásokat hozott a diákok, tanárok, szülők, sőt, rengeteg ember életébe. Bognár Amália, a Mobility-Győr Digitális Élményközpont szakmai vezetője és pedagógusa komoly lehetőséget lát ebben a helyzetben. Olyan lehetőséget, amivel ő nap mint nap élni akar.

2014-ben nyertél Digitális Pedagógus Díjat. Mit neked egy karantén, gondolhatná egy laikus. Hogy éled meg az online létet szakemberként, szülőként, emberként?

Régóta arra vágyom, hogy a digitalizáció megjelenjen az iskola falai között, játékosan, alkotásra ösztönözve, támogatva a tanítási-tanulási folyamatot. A vírus miatt kialakult helyzet egy szükség helyzet, amely azonnali megoldást követelt. A digitális oktatásra való átállásra nem voltak felkészülve sem a pedagógusok (többsége), sem a diákok, sem a szülők. Ennek ellenére mindenki próbálja/próbálta megoldani a digitális oktatás/tanulás kihívásait.

A Mobility-Győr Digitális Élményközpont fő feladata, hogy a digitális technológia fejlődését, a programozást, a robotok világát, a digitális pedagógia módszertani fogásait megmutassa a látogatók (pedagógusok, diákok, családok, bárki) számára. A karantén idején online formában próbáljuk ezt megadni, infografikák, cikkek és online videók készülnek, amelyek segíthetnek a szülőknek is abban, hogy hasznosan tudják eltölteni az időt gyermekeikkel.

A Tempus Közalapítvány Tanulás jövője MOOC kurzusának az egyik facilitátora vagyok, ahol az elsődleges célközönség a pedagógus, így itt is segíteni tudom őket, az adott digitális felületek megismerésében. Szülőként nem okozott problémát az átállás, törekedtünk arra, hogy minél hamarabb kialakuljon egy napirend, amit gyermekeimmel követni tudunk.

Rengeteg ötletet, megoldási javaslatot osztasz meg a világhálón, a közösségi oldalakon, Pl.: a http://qqcska.blogger.hu.n. Hogy néz ki nálad egy játéktervezési/alkotási folyamat? Honnan merítesz?

Ahhoz, hogy a saját pedagógiai útvonalamat kialakítsam, nyitottnak kellett lennem. Arra törekedtem, hogy ne csak a digitális pedagógia módszereit ismerjem meg minél jobban, hanem bármit, ami lehetővé teszi, hogy jó tanár lehessek.

Sokat olvastam, keresgéltem, ha kellett személyesen vagy online beszélgettem, főleg gyakorló pedagógusokkal, kutatókkal. Így ismerkedtem meg Winkler Márta néni iskolájával, a Can Architects építésziroda tanulási térrel foglakozó csapatával, vagy olvastam dr. Lévai Dóra és dr. Tóth-Mózer Szilvia digitális pedagógiával kapcsolatos kutatásait, dr. Fromann Richárd játékosításhoz köthető vizsgálatait. Megtanulhattam dr. Turcsányi-Szabó Mártától és dr. Abonyi-Tóth Andortól azt, hogy hogyan lehet a programozást közel hozni a diákokhoz. Mindehhez folyamatos szakmai és lelki támogatást kaptam dr. Főző Attilától, aki mindig emlékeztet arra, hogy sose felejtsem el, a digitális technológia, CSAK ESZKÖZ, és a pedagógiától lesz hatékony az oktatásban.

Sok-sok külföldi és magyar blogot olvasok/olvastam, ahol gyakorló pedagógusok gondolatait, feladatait ismerhetem/ismerhettem meg.

Mindezekből áll össze egy gondolat, amelyet az aktuális gyermekcsoportra, tantárgyhoz, célokhoz kötve alakítok ki, és valósítok meg.

A digitális tanítás új dimenziót nyitott a tanárok életében is. Milyen fejlődési lehetőségei lehetnek ebben a helyzetben az oktatás szereplőinek? Gondolok itt a diákokra, tanárokra, szülőkre.

Sokszor, sok helyen elhangzik mennyire szükséges, hogy megfelelő digitális készségekkel rendelkezzünk, hiszen ezeket már alkalmaznunk kell a hétköznapokban (online utalás, rendelés, ügyintézés), vagy a munkahelyeken is. Fejlődni mindig lehet és kell is, digitálisan meg főleg nincs olyan, hogy „mindent tudunk”, folyamatosan változik, és ezzel lépést kell tartanunk. Amikor a digitális tanításra gondolok, akkor azt nem önmagában látom, hanem összekapcsolva a hagyományos, élmény-, cselekvő pedagógiával együtt. Az iskola falai között a mai diákoknak szüksége van arra, hogy ott is olyan ingerváltások történjenek, amelyek a hétköznapokban is érik őket. Az a helyzet, hogy meg kell mutatni pedagógusnak, diáknak és szülőnek is azt, hogy másképp is lehet tanítani és tanulni. Nehezen változtatnak, mert úgy szocializálódtak, hogy ezt csak így lehet, a változás pedig félelmetes, nehéz és lassú folyamat. Azt is tudnunk kell, hogy az új nem jelenti a régi elengedését, hanem az abból történő építkezést, fejlődést, alkalmazkodást, ahol szintén vannak szabályok, értékek, gondolatok, alkotások.

Hogy tekintesz a 21. század egyik közkedvelt „sportjára”, az okostelefon nyomkodásra? Szerinted hogy lehetne tudatosan használni ezeket az okoseszközöket a tanítás során úgy, hogy maradjon meg a diákok érdeklődése az olvasás, a gondolkodás, a képzelet használata iránt?

Kedvenc helyzetem, amikor a szülő vagy pedagógus panaszkodik, hogy gyermeke állandóan a telefont nyomkodja, aztán a következő percben már ő is épp ezt teszi. Nem ítélkezem, hiszen lehet, hogy egy fontos munkahelyi emailre válaszol, vagy épp az orvosától kapott egy visszajelzést, amire reagálnia kell. Szóval itt az a kérdés, hogy miért nyomkodja. A tanítás során használhatom információszerzésre, együttműködésre és digitális alkotásra is, ez utóbbi a legfontosabb, ne mi, pedagógusok „gyártsuk le” a feladatokat, prezentációkat, szemléltető eszközöket, hanem engedjük, hogy ezt a diákok tegyék meg. Persze kísérjük végig őket az alkotás útján, jelezzünk vissza, hogy „igen, jó irányba haladsz”, „igen, hibáztál, de észrevetted, és javítottad” stb… Ha tudom, hogy egy-egy tanítványomat mi érdekli, miben ügyes, úgy építem fel a csoportmunkájukat, hogy ezeket is figyelembe veszem, esetleg még egy kerettörténetbe is beágyazom a kihívásokat, akkor rendkívüli dolgokat fognak létrehozni, csak hagynunk kell őket (…és fognak olvasni, gondolkodni, fejlődik a képzeletük is).

A tanulási környezet kapcsán írtál arról, hogy „…mindig vannak kivételek, kivételes pedagógusok, akik rengeteget tesznek azért, hogy az iskola ne a „Borzalmak háza” legyen az odajáró gyermekek számára.” Szerinted hogy lehetne tenni azért, hogy az iskola ne borzalmak háza, hanem kreatív alkotó tér legyen?

Megfelelő tanulási térrel, pl. tanulási zónákat hozhatok létre a tanteremben, amelynek segítségével mozgalmassá válhat a tanóra, amelyek erősíthetik a különböző munkaformák megvalósítását, vagy a diákok innovációs idejének adhat hátteret.

Megfelelő bizalmi kapcsolattal tanár-tanár, tanár-diák, tanár-szülő, szülő-diák között.

Kerettörténettel, olyan cselekménybe ágyazott feladatokkal, amelynek aktív résztvevői lehetnek a diákok.

Együttműködéssel, hogy mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy rájöjjön, miben jó.

Játékosítással, amely biztosítja azt az értékelési útvonalat, amely segíti az egyén fejlődését, lehetővé teszi a hibázást, biztosítja a döntések meghozatalát, amely erősíti a felelősségvállalást.

Módszertani sokféleséggel…

Sok-sok játékkal és humorral…

Ha egy magát online tanítás szempontjából abszolút kezdőnek tartó tanár szeretne megismerkedni a digitális technikák alkalmazásának lehetőségeivel, te hogy és hol indítanád el?

Biztosan mutatnék neki egy egyszerű applikációt, majd folyamatosan bővíteném a digitális tolltartóját egy-egy felület, alkalmazás megismerésével, ehhez kapna egy linkgyűjtő weboldalt. Megkérném, hogy csatlakozzon olyan közösségi oldalak csoportjaihoz, ahol pillanatok alatt segítenének neki, ha elakad.

Figyelmeztetném, hogy kezdetben csak egy digitális feladatot vigyen be a tanórájára, amíg kellő jártasságot és önbizalmat nem szerez ezek használatában, valamint kövesse a „kevesebb, néha több” elvét ebben a helyzetben is.

Van egy fejlődési folyamat (tapasztalataim szerint):

  • első lépés: pedagógus ismerkedik a felületekkel
  • második lépés: egy-egy saját feladatot bevisz a tanórájára (egyszerű felületet használ)
  • harmadik lépés: elkezd bonyolultabb felületeket használni
  • negyedik lépés: rájön arra, hogy a diákok is alkothatnak digitálisan
  • ötödik lépés: elkezd projektben gondolkodni, azaz tantárgyközi megvalósításokba kezd kollégáival 

Magyar-történelem szakos tanárként is dolgoztál, s a győri Mobility Digitális Élményközpontban sem szakadtál el teljesen az oktatástól. Mit gondolsz, miért érdemes ma tanítani, tanulni a másiktól?

Tanítani mindig érdemes… a gyermekekben, fiatalokban rengeteg olyan tulajdonság van, ami miatt szerethetők, ami miatt felnézhetünk rájuk, amivel kisebb és nagyobb dolgokat érhetünk el, amivel megnevetettnek minket, vagy ahogy ragaszkodnak hozzánk, ahogy visszaszólnak, ahogy küzdenek velünk vagy éppen ellenünk, ahogy fejlődnek, és ahogy kinyílnak, ahogy emlékeznek ránk, ahogy megismernek minket. Rengeteget adhatunk mi is önmagunkból, tapasztalatainkból, tudásunkból. Ez egy kötődés, ami egész életünket meghatározza, hiszen mindegyikük nyomot hagy bennünk.  

A győri élményközpontban szakmai vezető vagy. Mik azok a tevékenységek, kihívások, amelyek Flowban tartanak?

Szeretem a visszajelzéseket, ez mindig motivál, pl. ha a foglalkozás közben hallom és látom az örömöt és elégedettséget a diákok arcán egy jól sikerült feladatmegoldás után. Nagyon szeretek tartalmas beszélgetéseket folytatni a hozzánk látogató pedagógusokkal. Ha „vad” ötletekből érdekes feladatokat tudunk létrehozni kollégáimmal, akik szintén valamennyien pedagógusok. Számomra minden apró öröm Flow, az is, ha a kertemben egy virág előbújik, és alig tudom megállni, hogy ne simogassam meg, vagy ha a fiaim ugyanúgy rácsodálkoznak a természet változásaira, ahogy én szoktam.

Mi a kedvenc könyved modern tanítás/tanulás/digitális technikák témakörben és miért?

Nagy kedvencem Winkler Márta Örömre nevelni című könyve, de szeretem Nagy Ádám és szerzőtársai által írt Nevelj jedit! című könyvet is.  

Mit jelent számodra a bátorság?

Bátorság számomra olyan döntéseket meghozni, amelyek nemcsak az én életemet, hanem a gyermekeimét is meghatározza.