„Jobbá akarjuk tenni a gyerekek életét!” – interjú Mikóczi Ferenccel!

A fiatalok gyökérzetét kell megerősíteni. Mikóczi Ferenc belső meggyőződése ez, s ennek érdekében minden követ megmozgat. A Vulkán Társulás alapítója és csapata az elmúlt nyáron már ötödik alkalommal rendezte meg 10-18 éves fiatalok számára az Életmód tábort a felvidéki Királyfiakarcsán, ahol különleges szemlélettel és módszerekkel ismerkedhettek meg a fiatalok. Ferit kérdeztem a táborhoz vezető útjáról, életéről és természetesen a bátorságról is.

Feri, az interjú előtt meséltél arról, hogy mennyire megváltozott a szemléleted az évek során. Hogy képzeljük el a változás előtti Mikóczi Ferit?

Diktatórikus ember voltam.

Mondj egy példát, kérlek!

Úgy irányítottam a vállalkozásunkat és a családomat, mint egy diktátor. Kiosztottam a feladatokat, utána pedig elvártam, hogy mindenki úgy cselekedjen, ahogy én akarom. Ha valaki hibázott, őt bizony kiabálva kértem számon. Félelemmel irányítottam. Ezt hoztam otthonról, édesapám ugyanígy nevelt engem, én pedig vittem tovább a generációs mintát. Amikor kiabált velem, arra odafigyeltem és tettem a dolgomat. Menet közben aztán rájöttem arra, hogy ez a „karakter” a régi rendszerben még működött, de az új világban már nem. Kemény volt ezzel szembesülni, és kellett 4-5 év, mire megváltozott a gondolkodásmódom. Az ötödik szintű vezetés ugyanis nem a diktatórikus rendszerről, hanem az emberek szolgálatáról szól.

Hogy bontakozott ki benned a változás?

Amikor rádöbbentem a berögződött mintámra, először még csak szavak szintjén, a beszédemben nyilvánult meg rajtam a változás. Viszont a hibás program továbbra is ott futott a háttérben. Észrevettem az említett szülői mintát, amire nemet mondtam,  majd folyamatosan engedtem be az újat. Fokozatosan alakultam át, nem véletlen, hogy a könyvem címe is ez: A nagy Átalakulás.

Mi ihlette a könyved?

2012-ben kezdődött a folyamat, majd végül 2013-ban végleg tele lett a hócipőm. Olyan komplexitási plafon értem el, amit nem tudtam átütni, nem éreztem a fejlődést magamon. A komplexitási plafon egy olyan állapot, amin a meglévő tudásoddal már nem tudsz áttörni. Szükséged van új nézőpontokra, új ismeretekre.

Milyen területeken?

Az életem minden területén.  Család, emberi kapcsolatok, pénz. A párkapcsolatom pocsékul működött, ráadásul a gyereknevelésben is csődöt mondtam. A környezetben lévő emberek sem kedveltek. Ezt évekig nem akartam tudatosítani magamban, mert akkora volt az egóm, mint egy toronyház. Ahogy ez lenni szokott, kaptam egy kőkemény visszajelzést. Egy üzletember, aki egy 150 fős céget vezetett, azt mondta a feleségemnek, hogy: „Micsoda primitív férjed van!”

Ez voltál te?

Ez én voltam. Amikor ezt a párom elmesélte, úgy tettem, mintha nem érdekelne, de belülről mardosott a kín. Hogyan jön ahhoz ez az ember, hogy rólam ilyeneket mondjon? Végül elgondolkodtam rajta és rájöttem, hogy igaza van. Egyszerűen mindent a saját szemszögemből láttam, a másik nézőpontja egyáltalán nem érdekelt. Nem tiszteltem a másikat, csak a saját akaratom vezérelt. Annak viszont örülök, hogy édesapám kiverte belőlem azokat a mondatokat, hogy „nem akarom”, „nem tudom”, „nem lehetséges”. Állandóan a feladatok megoldásán kattogott az agyam. Azonban megvolt a keretrendszerem, hogy mit szabad az én „homokozómon” belül, és ha valaki azon kívül akart játszani, azt nem engedtem meg.  Ebbe a szűk zónába raktam a gyerekeimet, nem volt szabad mozgásuk.

Kép: Online vállalkozói konferencia

Ebben az időben szökött meg a lányod is.

Igen. Soha nem felejtem el, hogy akkor milyen érzések kavarogtak bennünk. Sokáig nem akadtunk a nyomára. A legnagyobb kétségbeesésünkben összeölelkeztünk a feleségemmel és a fiammal a konyhában, és azt mondtam: „Küldjünk energiát a lányunknak, hogy megtaláljuk”. A megkerülése után a lányom elmondta, hogy egy száz hektáros kukoricaföldön megjelent nála egy kiscica, éjjel tizenegykor, abban az időpontban, mikor már szinte mindent feladtunk. Akkor, amikor összeölelkeztünk a feleségemmel és a fiammal. Pont ezzel egyidőben érkezett meg hozzá az őrangyal, „cica” formájában.

Mit jelent, hogy már szinte mindent feladtatok?

Minden követ megmozgattunk, mindent átfésültünk, mindent átkutattunk. A rendőrök kijelentették, hogy minél tovább tágul az időzóna, annál nagyobb területet kell átvizsgálni. Ekkor már óriási kétségbeesés uralkodott rajtunk, összeölelkeztünk a párommal, és azt mondtam: „Istenem, ha visszaadod a lányomat, segíteni fogom a fiatal, felnövekvő generációt”. A lányunk visszatalált hozzánk és minden a helyére került bennem.

Mi világította meg benned igazán, hogy neked igenis dolgod van a fiatalokkal?

Elmentem egy elvonulásra, amit Pongor-Juhász Attila által szervezett. Ott felszínre hoztuk a sok „szemetet”, ami bennem volt. Igazi érzelmi hullámvasúton vettem részt, a lelkesedéstől a kétségbeesésig mindent átéltem. A beszélgetések és a gyakorlatok hatására valami mindig a fiatalok témaköre került elő. Akkor még nem tudtam, hogy miért. Kitűztem magamnak egy célt, hogy egy nagyszabású rendezvényt hozok létre gyerekeknek. Ez sikerült is megvalósítani, egy hatvan-hetven fős, a pénzügyi intelligencia alapjaival foglalkozó előadás keretében. Öröm volt látni, hogy mennyire lelkesek a gyerekek, nyitottak erre a témára. Akkor már egyértelmű volt számomra, hogy szervezek egy tábort fiataloknak. Megvolt a szándék, a többi pedig jött magától.

Mi volt az első lépés a szervezésben?

Olyan emberek tapasztalata érdekelt, akik már szerveztek ilyen táborokat.

Vulkán Társulás. Miért ezt a metaforát választottad?

Amikor elindultam az önfejlesztő úton, akkor olvastam Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj című könyvében a mastermind (mesterelme) lehetőségről. A mastermind lényege, hogy hasonló gondolkodású vállalkozók bizonyos időközönként találkoznak, s ebből a rendszerességből kialakul egy bizalmi kapcsolat, amelyben a tagok közös ötletelés által segítik egymást. Egy ilyen mastermind találkozó alkalmával kaptam azt a visszajelzést, hogy olyan vagyok, mint egy kitörő vulkán. Amikor ezt meghallottam, már meg is volt a név. A fiatalok is képesek a kitörésre, mindössze ki kell hozni belőlük azokat az erősségeket, amik bennük van.

Hogy indult el a tábor?

Rátaláltunk az önkénteseinkre és a gyerekekre. Elsősorban a szülőket kellett megcélozni. Az első két évben ingyenes volt a tábor. Jelenleg is csak kis önrészt kérünk a táborozóktól, a többi kiadást a nonprofit szervezetünk biztosítja.

Milyen tudásanyag jelenik meg a táborban?

Magyarország top tíz képzését elvégeztem, és amit összeszedtem az önfejlesztő utam során, annak az esszenciáját beraktam egy zsákba. Ebből kiválogattam a fiatalok számára leghasznosabb tudást és leegyszerűsítettem. Hiszen mi lehetünk bármennyire lelkesek, de ha nem beszélünk közös nyelvet a fiatalokkal, akkor nem megy át a tudás és elmarad a várt hatás.

Hogyan lehet a fiatalok nyelvén beszélni?

Felismertem, hogy a gyerekek játékos formában tudnak a legjobban tanulni. Akár a pénzügyi fogásokat is. Ha szárazon, unalmasan tálaljuk a gyerekeknek a tudást, akkor csak színészkedni fognak, hogy figyelnek. Lélekben nem lesznek jelen, a testbeszédükből leszűrhető, hogy fejben már rég máshol járnak. Ezért eltérő blokkokat hoztunk létre, amiket különféle formákkal, képekkel, gyakorlatokkal színesítünk. Olyan módszereket használunk, ami által felkeltjük a gyerekek kíváncsiságát és kreativitását.  Minden nap végén kérünk tőlük visszajelzést, ebből meg tudjuk állapítani, hogy mi az, amit megértettek és mi az, amit nem. Ezeket még aznap este átbeszéljük az önkéntesekkel és változtattunk.

Kikkel dolgozol együtt?

Mindenképp olyan emberekkel, akik humán beállítottságúak. Akik szeretik a gyerekeket és szeretettel tanítanak.

Mit szeretnétek adni a gyerekeknek?

A gyökérzetüket szeretnénk megerősíteni. A jellemüket és a hozzáállásukat. A fatörzs az, amit a külvilág lát belőlünk, de a legfontosabb rész a gyökérzet, ami hosszú távon tesz minket sikeressé. Ugyanis egy krízis, egy váratlan probléma nem fog minket kidönteni, ha erős gyökerekre támaszkodunk.

Mennyire nehéz megerősíteni a gyerekek gyökérzetét?

Komoly kihívás ez számunkra, hiszen le kell oda jutni. Ezt kevés gyermek engedi meg egyszerre. Ennek oka a megfelelési kényszer a külvilág felé. Érdemes megnézni, hogyan viselkedik egy gyerek a szülő jelenlétében, majd a távollétében. Ezért el kell érnünk azt, hogy a gyerek a jelenben legyen, aminek a kiindulópontja az őszinteség.

Hogy teremtitek meg a jelent a gyerekek számára?

Az évek alatt kidolgoztunk egy kiváló oktatást, videókkal, képekkel, hanganyagokkal, és persze hiszünk a kommunikációban. Velük együtt rakjuk össze az őszinteség definícióját. Nem az az őszinteség, hogy megosztják velünk a legnagyobb titkukat, hanem, hogy alapból egymással őszinték. Legyenek tisztában azzal, hogy soha ne kívánjanak olyat másnak, amit maguknak sem akarnak átélni. A második és harmadik napon aztán látjuk a gyerekeken, hogy elég volt a színészkedésből, s mindenki elkezdi önmagát adni.

Levetik az álarcukat?

Bizony. Onnantól befogadók és nyitottak lesznek.

Mennyire tudod személyre szabni ezt az oktatást?

Megfigyeltük, hogy az újonnan érkező táborozók között mindig van egy kis társaság, akik kicsit nehezebben nyitnak, zárkózottabbak. Ennek feloldására két évvel ezelőtt kitaláltunk egy új szerepkört, a „Pityke őrmestert”. Egy régi magyar meséből vettük a nevet. A Pityke őrmester feladata, hogy figyeljen 2-3 gyerekre.

Mint egy mentor?

Nem. Ő csak külső szemlélő, nem avatkozhat be, csak a nap végén mondhatja el a kiértékeléskor a meglátásait. Tegyük fel, hogy Peti visszahúzódó volt, nem volt túl aktív. Vannak könyvecskéink, ahova beírjuk ezeket a tapasztalatokat, és így a következő napon már tudjuk, hogy Petit melyik csoportba tudjuk betenni, kit kell mellérakni, hogyan kell vele foglalkozni. Van, akinek csak az anyai szeretet hiányzik, ezért olyan „őrmestert” választunk mellé, akiről tudjuk, hogy anyáskodó, mint egy tyúkanyó.

Ezek az őrmesterek felnőttek?

Igen.

Milyen önkéntesek tevékenykednek a táborban?

Odafigyelünk arra, hogy olyan önkénteseket válasszunk, akik nem akarják a gyerekek önbecsülését a sárba tiporni, megsérteni. Akik tudnak és akarnak csapatban dolgozni, együttműködni. Nálunk a legfontosabb, hogy összeérjen az önkéntes csapat, mert ha nem tudnak egy húron pendülni, és személyes érdekek kerülnek előtérbe, akkor maga az eredmény fogja ennek kárát látni. Jövőre már egy nappal előbb fogjuk kezdeni a tábort.

Gyerekek nélkül, csak az önkéntesekkel?

Igen. Össze kell szoknia a csapatnak, akik a gyerekekkel foglakoznak majd. Legyen egy közös cél, legyen egy közös szándék. Nekünk roppant fontos, hogy minél több gyereknek a tudatszintjét megemeljük, és jobbá tegyük az életüket. És milyen érdekes, a gyerekek mellett az önkéntesek is akkora élménycsomagot kapnak, hogy haza se akarnak menni.

Mi a véleményed a mostani fiatal generáció és a közösségi média kapcsolatáról?

Bármilyen újdonság van a világban, annak nem szabad ellenállni. Az valamiért jött. A közösségi médiát is lehet jó dolgokra használni, de ugyanígy megvan az árnyoldala is. Onnantól, hogy a gyermeknek van választási lehetősége, a felelősség az övé. Ha azt mondjuk a neki, hogy nem szabad facebookozni, nem szabad tévézni, mert jönnek a médiából az álhírek, abban a pillanatban ellenállásban lesz. Ám ha elmondjuk neki, hogy ennek a választási lehetőségnek ez lesz az eredménye, szépen elé tálaljuk, és azt mondjuk neki, dönts te, onnantól fogva érzi a súlyát, hogy hoppá, a felelősség az enyém.

A táborban hogy működik ez gyakorlatban?

Fontos megérteniük, hogy miért és mikor fontos a telefonokat félretenni. Ha visszamennek a kollégiumba, annyit mondunk nekik, hogy vegyétek elő a telefonokat, hívjátok fel a szülőket, posztoljatok! De ott is megvan az időkeret, 10-ig zárjuk a kapukat. Külön emeleten vannak a fiúk és a lányok.

Mit vesztek észre a telefonkorlátozásnak köszönhetően?

Elkezdenek egymással kommunikálni. Abban a pillanatban, hogy megértik a lényeget, tudnak a másikhoz kapcsolódni és észreveszik azt, hogy milyen jó a másikkal beszélgetni.

Említetted, hogy van kiváló tematikai oktatásotok. Mesélj erről, kérlek!  

Mivel nem lehet hét-nyolc órán keresztül tanítani gyerekeket, egyszerre kell a testtel, a lélekkel és a szellemmel foglalkozni. Nálunk nincs olyan, hogy nyolc órán keresztül száraz anyagot oktatunk, kell a mozgás és a játék. Vannak interaktív játékok, kidobós, kötélhúzás. Váltogatjuk a programokat. Így kerül összhangba a jobb és a bal agyfélteke. Ha az agy megfelelő mennyiségű oxigént kap, akkor a gyerek tud figyelni.

Hogy zajlik a gyerekek visszajelzése?

Minden este adunk a táborozóknak egy zöld és egy piros lapot, amire ráírják a visszajelzéseiket. A piros jelenti a negatív, a zöld pedig a pozitív visszacsatolásokat. Ezeket egy ember a zárás végéig kiértékeli. A nap végén, amikor a gyerekek már alszanak, akkor összeülünk, megbeszéljük a tapasztalatokat.

Mennyire szembesültetek mélyponttal a táborban?

Egyszer előfordult már olyan, hogy rossz irányba ment el a tábor. A harmadik nap végén aztán összeültünk, s kitűztük célnak, hogy helyrehozzuk a dolgokat, elkezdtünk pozitív szándékkal szellemi síkon dolgozni azért, hogy megváltoztassuk a légkört. Kitaláltuk a fordított napot, amikor a gyerekek irányítottak minket. Fantasztikusan sikerült az a nap, s onnantól a tábor hangulata is pozitív irányba változott.

Milyen célokat tűztél ki a táborral kapcsolatban?

Minél több gyerekhez szeretném eljuttatni. Öt év alatt annyira összeért ez a tábor, hogy az alapok mélyen megvannak. Persze, lehet ezt még formálni, csiszolni. Mindig közös döntés, hogy min változtatunk, nem saját diktatórikus elhatározás ez.  Több tábort is létrehoznánk, a visszajáró gyerekeket összekevernénk az újakkal. Legyen átfedés, hiszen a régiek már képben vannak, tudják a menetet, s akkor ráviszik a többieket a helyes útra.

Mit jelent számodra a bátorság?

Megtenni olyan dolgokat, amitől félek. Bemenni abba a barlangba, ahol szembenézek az önmagamat korlátozó programmal. Ha ezt leküzdöm, akkor rájövök arra, hogy mindaz, amitől féltem, az csak illúzió volt, az én képzeletemben létezett.