Határtágítás kerekesszékben – Interjú Borsodi Bencével

Borsodi Bence 2016. augusztus 28-án deréktól lefelé megbénult. Új élet következett számára, amelyben kihívások, határtágítások, erőpróbák vártak rá. Álmait, céljait szem előtt tartva vitte véghez azt, amit eltervezett, a növények iránti szeretete továbbra is töretlen maradt, legutóbbi nagy dobása a Fertő-tó körüli táv kerekesszékes teljesítése volt, amelyet újabb és újabb megmérettetések követhetnek.

Hogy jött az a grandiózus terv, hogy 126 kilométert teljesíts a Fertő- tó körül kerekesszékkel?

Nem azt mondom, hogy notórius tókerülő vagyok, de ennek azért van előzménye, mely 2015-re nyúlik vissza. Mikó Jenő (Jeni) barátommal kitaláltuk, hogy mennyire menő lenne körbetekerni biciklivel a Balatont egy nap alatt. A felkészülés úgy nézett ki, hogy valamikor júliusban egyik hétfőn elmentem tekerni 80 km-t, s miután hazaértem, arra jöttem rá, hogy ez nem is volt olyan megerőltető, így szerdán elmentünk és megcsináltuk 35 fokban a 214 km-t. Tavaly jött az ötlet, hogy klassz volna kerekesszékkel megkerülni a Velencei-tavat. Erre már tudatosan készültem a fél nyáron át, rendszeres edzésekkel fokozatosan emelve a távot, majd szeptember elején elmentünk szintén Jeni haverommal, és körülbelül 8 óra alatt meg is lett a 30 km-es táv. Idén július közepén épp a határt jártam, mikor jött az ötlet, hogy ezen a nyáron pedig jó volna egy Fertő-tó kört teljesíteni. Szóltam Jeninek, gondoltam a tókerülés és az Ő neve már összeforrt, rögtön rá is vágta, hogy miért ne? Nekiálltam a felkészülésnek, egyre nagyobb távokat mentem, egyre több súllyal. A végén már úgy nézett ki a dolog, hogy 15 kg súlyzótárcsa volt a széken és így mentem 25 km-eket a legnagyobb melegben, hogy minden körülményhez hozzászokjak.

Milyen volt teljesíteni a Fertő-tó körüli távot?

Hála a felkészülésnek, mondjuk úgy, hogy túléltem. Megerőltető volt és monoton minden nap kora reggeltől estig csak menni, aztán hulla fáradtan beesni a sátorba, majd kezdeni mindent elölről. A szálláson való alvást elvből elvetettük, hisz sátorban, a kemény földön aludva az igazi megpróbáltatás. Az első nap volt a legkeményebb a rengeteg emelkedővel. Mikor a második nap közepén végre leértünk a Fertő-partra és sík lett a terep, az igazi felüdülés volt. Kerekesszékkel az emelkedők sokkal nehezebben teljesíthetők, mint ha valaki gyalogszerrel haladna, de a sík terepen gyalog kimerítőbb, így egyikőnknek sem volt leányálom a túra.

Mennyire kellett küzdened holtpontokkal a tókerülés során?

Nem voltak komoly holtpontjaim. Szerencsére, amit elhatározok, azt véghez is viszem, és nem igazán tántorodok el, vagy ingok meg közben. A második nap vége felé kaptam egy defektet. A belső gumiban volt defekttömítő folyadék, így nem engedett le teljesen, de jóval laposabb volt, mint a másik fele. Szerencsére kilenc km-re volt egy benzinkút, ahol fel tudtuk fújatni. A mélypont, ha lehet így nevezni a harmadik nap felénél jött el, ahol ismét elkezdett rohamosan engedni a guminyomás. Ekkor már csak huszonöt kilométer volt hátra.  Akkor úgy voltam vele, hogy itt a vége, mert nem akartam senkit ugráltatni, hogy hozzon nekem javítókészletet. Túlságosan bíztam a defekttömítőben ahhoz, hogy vigyek magammal gumiragasztó foltot. Hiba volt. Szerencsére haveromék nem azt mondták a telefonban, hogy rendben, kimegyünk értetek és hazaviszünk titeket, hanem hogy hoznak felszerelést a folytatáshoz. Ez hatalmas löketet adott, így a javítás helyett másik szett kerékkel indult tovább a kis karavánunk.

Noha a biciklis ajánló 115 kilométert írt, Bencéék 126 kilométert tettek meg.

Mit adott neked ez a küldetés?

Csak megerősítette bennem azt, hogy amit eltervezek, azt végig is csinálom, és hogy nincs lehetetlen, persze bizonyos határokon belül. Jó érzés feszegetni, tágítani, megismerni a határaimat. Csodás, hogy mennyit bír az emberi szervezet. Löketet adott, hogy nincs megállás, így a 2020-as Balatonkör nem is kérdés számomra.

Pontosan három éve, augusztus 28-án történt veled egy baleset a Balatonon, amikor egy vízbeugrás után deréktól lefelé megbénultál. Mennyire agyalsz a történteken?

Egyáltalán nem. Ilyenkor csak annyi történik, hogy sorra veszem az eddig bejárt utat, hogy honnét indultam, most hol tartok, és felteszem a kérdést, hogy ha három év alatt eddig sikerült eljutnom, vajon mit tartogat a következő három év? Felesleges visszafelé tekinteni, egyáltalán nem tesz hozzá a fejlődéshez. Nincs bennem a mi lett volna, ha, mert felesleges.

Mi volt a legnehezebb számodra a baleset után?

Talán elfogadni azt, hogy mennyi plusz melót és aggódást adtam a családomnak, szeretteimnek.

Kire tudtál számítani a nehéz időszakban?

Szüleimre, húgomra, az akkori barátnőmre, a családjára, unokatestvéreimre, barátaimra. Senki sem volt szerencsére, aki a baleset után elfordult volna tőlem.

Miben más a mostani világod a baleseted előtti helyzeteddel?

Összeszedettebb, nyugodtabb vagyok, bár lehet, hogy csak felnőttem. Sokkal jobban igyekszem figyelni önmagamra, ez szintén nem biztos, hogy a balesettel függ össze. Jobban tudom értékelni az élet apróbb örömeit, szépségeit, de ez meg lehet, hogy Coelhósan hangzik.

Milyen erősségeket fedeztél fel magadban?

Sokkal jobban tudok koncentrálni egy-egy feladatra, célra. Eltökéltebb, kreatívabb vagyok, amik a négy keréken való élethez elengedhetetlenek. Nagyon kitartó voltam világ életemben, ez sokat erősödött bennem, ami szintén a kerekesszékes boldogulás egyik alappillére.

Jeni és Bence

A kertészeti egyetemen végeztél. Miért szereted a szakmádat?

Mindig is vonzott a természet, a növények. Nem is igazán volt kérdés, hogy egyszer majd a növényekkel szeretnék foglalkozni. Az igazi szerelem köztem és a növények között, ami remélem, hogy nem egyoldalú vonzalom, a szakmunkásban bontakozott ki. Ekkor éreztem úgy, hogy szeretnék komolyabb szinten is foglalkozni a témával. Innentől kezdve szisztematikusan tanultam, hogy egyetemi szinten tanulhassam a szakmát. A növények csodásak, bámulatos stratégiáik vannak az életben maradásra, a szaporodásra. Hihetetlen nagy variabilitást mutatnak, ahogy az egyes környezeti feltételekhez az idők során alkalmazkodtak.

Mennyire tudtál a szakmádban elhelyezkedni?

Szerencsére sikerült. Egy Pest megyei kertészetnek dolgozom itthonról. Az ügyfélszolgálattól kezdve, a vásárlókkal való kapcsolattartáson, szaktanácsadáson át, a tartalomírásig, termékleírásig egész sok mindennel foglalkozom. Szeretem csinálni, remek helyem van a cégnél.

Létezik egy Borsodi Bence Gyógyulásért nevű alapítvány. Mennyire nehéz/könnyű elfogadnod a segítséget?

Eleinte nagyon nem volt könnyű. Mikor a baleset után felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségszerűsége, kategorikusan elzárkóztam előle és hallani sem akartam róla. Aztán sajnos be kellett látnom, hogy az „új” élet kezdete rengeteg kiadással jár és nagyon sok energiát emészt fel. Csak annyi segítséget kérek/fogadok el, amennyire szükségem van. Csak azért, hogy kényelmesebb legyen, nem szoktam segítséget igénybe venni.

Mi a legfőbb célod? Hogy teljesen meggyógyulj, vagy kerekesszékkel tágítsd a határaidat?

A gyógyulás szóba sem jön. Racionálisan, földhözragadtan gondolkodom. A tudomány mai fejlettségi szintjén nincs meg az a technológia, ami helyreállítja a gerincvelő sérült idegpályáit, az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy egy ilyen egyelőre a beláthatatlan jövőbe burkolódzó megoldásokba kapaszkodjak. A csodákban pedig nem hiszek, így marad a határtágítás, ami nap, mint nap sikerül is, ezért egyáltalán nem panaszkodom, sokszor nem könnyű, de hát az életet nem is azért találták ki, hogy olyan nagyon egyszerű legyen.