Az akaratember – Interjú Balhási Ákossal

Balhási Ákos olyan útra lépett rá évekkel ezelőtt, amire mindig is szeretett volna. Olyan útra, amely tele van akadályokkal, kihívásokkal, verítékkel. Rekordsebességgel lett a spártai erőpróbák, akadályversenyek, félmaratoni, hosszú távú megmérettetések kiemelkedő alakja. A fizikai és lelki megpróbáltatásokból táplálkozó nagybetűs sportember ezúttal kivételt tesz: a tettek helyett beszél.

Lelkes és karakteres labdarúgó voltál, aki nem vetette meg a bulizást sem. Aztán valami megváltozott. Miért választottad a tudatosabb életmódot, a futás, az akadályversenyek, a nehezített pályák világát?

Gyermekkoromtól kezdve igazolt labdarúgó voltam. Sokat jártam bulizni, de ennek ellenére annak a sportnak is megadtam a tiszteletet, meccsek előtt nagyon ritkán jártam el szórakozni. Valahogy mindig is többet akartam, nem elégedtem meg az átlaggal, túltengett bennem az energia, éreztem itt belül, hogy valamiben ki akarok teljesedni, kerestem azt a tevékenységet, amiben ki tudom adni magamból azt, ami bennem van úgy, hogy azt vissza is kapom.

Hogy akadtál rá végül?

Régóta terveztem, hogy lefutom a félmaratont és a maratont. Az akadályfutást egyik barátom javaslatára próbáltam ki, kezdetben fogalmam sem volt arról, mit művelek. Aztán elsőre annyira belejöttem, hogy a legismertebb nemzetközi megmérettetésen az amatőrök között, a nyílt futamban több mint 1000 emberből a 7. helyen végeztem úgy, hogy csak kifutottam magam. Ez után már nem volt megállás, jöttek sorban a futóversenyek. Minden megváltozott. Az akadályfutást pedig azért helyeztem előtérbe, mert annyira összetett és nehéz sport, hogy ebben találom meg igazán a kihívást, önmagamat, ebben tudok igazán kiteljesedni. A tudatos életmódot pedig hozta magával ez az egész számomra, hisz így tudok sokkal többet kihozni magamból, a testemből. Nem áltatom magam, nem is én választottam mindezt, „ő” választott engem, hisz annyira egyértelműen, eltéveszthetetlenül ott volt előttem az út, hogy nem tudtam nem rálépni.

Azzal, hogy megváltozott a szemléleted, mennyire változtak meg/maradtak meg a körülötted lévő emberek?

Az által, hogy egy másik világban találtam magam és teljesen elmaradtak a bulik, volt ember, akivel megváltozott a kapcsolatom, sőt, szinte abba is maradt teljesen. Úgy gondolom, hogy ha minket csak a bulik tartottak össze, akkor ezt nem is bánom. Az életmódom miatt az igazi barátokkal is ritkábban találkozom, de velük a barátságom nem változott. Elfogadják, hogy megváltozott az életem és már más dolgokat tartok fontosnak. Ez a világ pedig annyi élményt, örömöt, boldogságot, új csodákat ad és adott, hogy azt felsorolni sem tudom.


Ákos teljesen elkészülve erejével, miután 57 km megtétele és 1900 m szintemelkedès leküzdése utàn beért a célba, élete első ultra versenyén, ahol rögtön harmadik lett.

Munka mellett űzöd profi szinten a felkészülést, a versenyzést. Hogy tudod összeegyeztetni a napi feladataiddal a sportot?

Azt vallom, hogy amit igazán akarunk és szeretünk, arra szakítunk időt. Nyilván munka után sokkal fáradtabb a testem, mint reggel, így azért az edzés minősége sem mindig olyan, amilyen kipihenten lehetne. Nekem sem mindig könnyű elindulni, de olyankor emlékeztetem magam a céljaimra. Bizony, sokszor előfordul, hogy este 9-10 körül végzek a teendőimmel, de számomra a nap fénypontja, ha mehetek edzeni, ezt várom egész nap. Tisztában vagyok vele, hogy munka mellett összehasonlíthatatlanul sem lehet annyit kihozni magamból, mint ha csak ezzel foglalkoznék.

Spartan erőpróbák, akadályversenyek, félmaratoni, hosszú távú megmérettetések, a hazai akadályfutás ismert és elismert szereplője vagy. Van olyan verseny, amelynek reklámarca vagy, interjúk, cikkek jelennek meg rólad. Tanácsot, véleményt kérnek tőled. Közben pedig állandó munkahellyel rendelkezel. Felmerül a kérdés: miért nem állsz/álltál profi versenyzőnek?

Valóban jó párszor kaptam már meg a kérdést, hogy mi lett volna, ha előbb kezdem? A válaszom mindig az, hogy számomra a „ha” szóval kezdődő mondatoknak nincs értelme az élet semmilyen területén sem. Tényleg nem rágódom ezen, örülök, hogy van nekem ez az egész.

Azért most kérlek, tegyél kivételt, játsszunk el a gondolattal!

Amikor tudom, hogy mik azok a dolgok, amik kellenének, vagy épp nem kellenének a még nagyobb sikerekhez, akkor azért belegondolok, hogy milyen lenne legalább pár évig profinak állni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz előbb kellett volna elkezdeni, hogy még jobb eredményeim lehessenek. Így egészen biztosan jöttek volna a lehetőségek.  Egyáltalán nem azért, hogy ebből élhessek, hanem hogy csak ennek élhessek.

Egy-egy verseny jókora nagy kiadással jár, szponzorokkal hogy állsz?

A kezdetektől fogva, amikor belevágtam a versenyzésbe, mellettem áll és segíti versenyzésemet Jánosháza Város Önkormányzata, amiért rendkívül hálás vagyok. Három évig egy vitamin cég is segített a termékeivel, de sajnos ez a támogatás megszűnt. Tavaly beléptem egy egyesületbe, amely a lehetőségeihez mérten segít nekem. Hatalmas kihívással jár így ez az egész, mert pl. a sportfelszereléseimet is 100%-ig én finanszírozom, tehát a támogatások a kiadások egy kisebb részét fedezik csak.


Mindig előre! Fotó: Spartan Race Czech Republic

Mi az, amit profitálsz a sportból, és a hétköznapi életedet is segíti?

Rengeteg kitartást, önbizalmat, erőt ad a mindennapi dolgokhoz is. Mindig is igyekeztem odafigyelni a testemre, de amióta versenyzem, sokkal tudatosabb vagyok és törekszem az egészséges életmódra. A sport megtanított megfelelően kezelni a sikert és a kudarcot is, megtanított az alázatra. Ennek köszönhetően olyan dolgokra is figyelek, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek. A sport tehát tanít és nevel.

2016-ban nemzetközi versenyen diadalmaskodtál, Spartan Race Liberec Sprint győztese lettél. Milyen célokkal vágtál neki ennek a versenynek?

Mindig a minél jobb eredményért megyek, de reálisan látom a dolgokat, hiszen nemzetközi versenyről beszélünk, nagyon komoly sportolókkal a mezőnyben. Szorosan kapcsolódik a történethez, hogy előtte nap is versenyeztem, méghozzá ennek a versenysorozatnak a leghosszabb távján, a Beast-en, ami egyébként Szörnyet jelent.  28 kilométeren 30 akadállyal, 1400méter szintemelkedéssel, több mint 3,5 órán át tartott az erőpróba. Ez nekem rosszul sikerült, ráadásul bennem volt még egy hosszú, ultra távú verseny, amit nem pihentem ki, ki voltam merülve, egyszerűen nem értettem, mi történik a testemmel. Így várt másnap a rövid táv. Tudtam, ha fejben nem dobom ki a történteket, semmi esélyem nincs jó eredményt elérni. Hamar az élmezőnybe kerültem, majd az élre álltam, és az amúgy is felfokozott állapothoz, amiben versenyzem, olyan plusz löketet kaptam, hogy szinte teljesen elvesztettem az eszem, transzba kerültem. Végül elég fölényesen sikerült nyernem, teljesen elkészülve az erőmmel.

A legendás diadal

Hatalmasat szólt a 2016-os, Közép- Európa legrangosabb Spartan versenyének téli megmérettetése, ahol a HUN Elit Team világraszóló győzelmet aratott. Ennek az elit csapatnak te is tagja voltál akkor, Szekeres Tamás, Czindrity Attila és Tóth Ádám mellett. Ugyanakkor Szvitben Nikolics Zoránnal kiegészülve újfent a Spartan Race legjobbjai lettetek. Hogy emlékszel vissza erre az eseményre? Mit jelentettek neked ezek a megmérettetések?

Megkerestek minket, mint kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket, hogy lenne-e kedvünk csapatban indulni. Mindenki igent mondott, és Szlovákiában álltunk össze először. Rögtön hatalmasat szólt a dolog, hiszen megnyertük a versenyt, olyan szlovák csapat előtt, amelynek tagja volt a régió egyik legjobb versenyzője, az Európa-bajnoki 2. helyezett sportoló. E versenyt követően még kétszer győzött brigádunk, s jó pár dobogós helyezést értünk el. Különleges volt csapatban szerepelni, másnak is örömöt okozni, buzdítani a csapat többi tagját. Megtiszteltetés volt ilyen sportemberekkel együtt küzdeni, sokat tanultam tőlük.

Hogy írnád le ezt a csapatversenyt?

A csapatverseny úgy nézett ki, hogy mindenki teljesítette az adott távot, ahogy csak bírta, majd az idők összeadódtak. Amikor verseny közben találkoztunk, biztattuk, ösztönöztük egymást, amelyikünk előbb beért a célba, visszaszaladt a társához és űzte-hajtotta, erőt adva ezzel neki.

Egy-egy erőpróba maratoni távú és hosszúságú is lehet. A gondolatok jönnek-mennek, húznak előre, vissza. Mire helyezed a fókuszt versenyzés közben?

Igyekszem minél jobban kizárni a külvilágot, magamra és a feladatra koncentrálok. Arra törekszem, hogy minden esetleges nehézség ellenére ki tudjam magamból hozni a maximumot. Például egy akadályfutó versenyen, amikor hibázom, rögtön megtalálnak a következő gondolatok: „vajon eleget gyakoroltam? nem koncentráltam megfelelően? fejben nem voltam ott 100%-ban? hogy lehetett volna másképp?” De aztán ösztönzöm magam, hogy ezt most azonnal ki kell ürítenem a fejemből, a gondolataimból, mert kihat a versenyzésemre, szóval azonnal el kell engednem a vészjósló gondolatokat. Aztán fókuszálok nagyon a testemre, vagyis olyanokra, hogy emeljem a lábam, dolgozzak a karjaimmal a testem mellett, minél jobban lábujjhegyen fussak. Koncentrálok a megfelelő légzésre, figyelek a futásom sebességére, ne legyek túl gyors vagy lassú, nem szabad belefeledkeznem a tempóba. Gondolkodom azon is, hogy vajon mennyire lehet tőlem az első, második vagy éppen az, aki előttem van. Biztatom magam, hogy képes vagyok utolérni, meg tudom csinálni. Minden versenyen és körülmény közepette megtalálom a motivációmat és hajtom magam, amennyire csak tudom, emlékeztetve magam arra, hogy miért is jöttem. Szóval a fókusz leginkább magamon van és azon, hogy kihozzam magamból, ami bennem van.

Szekeres Tamás, Tóth Ádám, Balhási Ákos, Czindrity Attila, azaz a győztes magyar elit csapat.

Legendásak a felkészüléseid, ahol úgy, mint a versenyeken a végletekig próbára teszed tested-lelked. Előfordult, hogy a Magas-Tátrában edzettél. Miért fontos számodra az ilyenfajta felkészülés, a maximumra törekvő edzés?

Mivel minden versenyen a minél jobb eredmény elérése a célom, ezért a felkészülésemet is ennek rendelem alá. Mindig is szerettem, ha az erőnlétem rendben van. Amikor fociztam, akkor is elmentem futni az edzések mellett, persze ezt nem lehet egy lapon említeni a mostani felkészülésemmel, állóképességemmel. Az iszonyú sok munkában és a kőkemény edzésekben hiszek, akkor vagyok nyugodt és állok tiszta lelkiismerettel a rajtvonalon, ha elvégeztem azt a sok munkát, amit szerettem volna. Sokszor túlzásokba is esem/estem, főleg amikor teljesen a saját elképzeléseim szerint edzettem. Képes voltam a szabadnapjaimon akár napi hármat is edzeni. Az egyik mottóm így szól: „ha ma megteszed, amit más képtelen, holnap képes leszel arra, amire más soha.” Szeretek mindent beleadva edzeni, engem a nehéz, kemény edzések motiválnak igazán, szinte már szeretem az ezzel járó fájdalmat, keresem ezeket a helyzeteket. Amúgy is jó néha fejfájós rosszullétig edzeni.

Hegyeket is mászol. Mit ad neked a határaid tágítása, új területek meghódítása?

Kellett egy olyan kiegészítő tevékenység, mozgás a futáson, úszáson, kerékpározáson és erősítésen kívül, ami eltereli a figyelmemet, gondolataimat az edzésről, versenyzésről, mert túlságosan is sokat pörgettem rajta az agyam. Itt nemcsak a túrázásról van szó, ahol 20-30 kg-os zsákkal teszünk meg hosszú kilométereket fel-le, hanem ezen kívül sziklákat, hegyeket mászunk, vagyis klettersteigezünk. Nekem ez nagyon jól jön az akadályfutáshoz, hiszen jó pár akadálynál szükség van a fogáserőre, amit a hegymászás remekül fejleszt. 2-3000 méteren két kötéllel rögzítve egy sziklához, ahol alattam a hatalmas mélység, koncentrálni kell minden fogásra, lépésre, nem nagyon tudok másra gondolni, így teljesen kikapcsol és csak „ott” vagyok. Lenyűgöz a hegy látványa, magassága, tömege, ekkor jövök rá igazán, hogy csak porszemek vagyunk. Rendkívül tisztelem őket, mert a hegy dönt és nem az ember, ha akar, nem enged fel, nem enged le, vagy nem enged tovább. Imádom azt a beszédes csendet, amit árasztanak a hegyek, megnyugtató, hogy a legtöbb helyen még olyanok, amilyennek a természet megalkotta őket.

Volt rá alkalom, hogy gyerekeknek tartottál előadást szemléletedről, élményeidről. Ha egy fiatal odamenned hozzád, hogy szeretne tőled tanulni, mert profi egyéni akadályfutó vagy maratonista akar lenni, mit tanácsolnál neki, hogy fogjon hozzá?

Először azt, hogy csinálja tiszta szívből, szenvedélyből. Higgyen önmagában minden körülmény között. Mindig maradjon alázatos és szerény. Eddzen, dolgozzon sokat, még annál is többet, mert a befektetett munka mindig kifizetődik. Ha megvan benne minden, s ezen felül tehetséges is, akkor kérje szakember segítségét, mert olyan dolgokra lehet képes, amire álmaiban sem gondolna.

Az utóbbi időszak sajnos a sérülésekről is szólt. Ismerve téged, bizony a túlterhelés esete is fennállt. Mennyire figyelsz a tested jelzéseire? Hogy tudod magad kordában tartani?

Igen, sajnos jelenleg sérüléssel bajlódom egy ideje. Pontosan a túlterhelés okozta a bajt. Igyekszem általában figyelni a testem adta jelzésekre, de most nem sikerült. Nem tudtam leállni, versenyt kihagyni, vagy épp feladni egy erőpróbát. Rendkívül nehéz magamat megzabolázni, pihenni, vagy csak keveset edzeni. Egy átlagembernek nehéz lehet, ha valami nincs rendben, ha valami fáj, de ha egy sportoló sérült hosszabb ideig, azt nem könnyű feldolgozni lelkileg, nehéz elfogadni, megérteni.

Ákos olykor a fellegekben is jár…

Híres vagy arról, hogy a sikerekről és a kudarcokról is egyenesen, őszintén számolsz be. Egyik bejegyzésedben így írsz: „..7-8 km től végig az járt a fejemben, hogy ki kellene szállnom” Mi történt?

Igen, ez egy idei verseny volt, ahol jelzett a testem. Nem könnyű meghozni azt a döntést, hogy feladjak egy megmérettetést. Dolgozott bennem a versenyszellem, az adrenalin és ennek fájdalomcsillapító hatása volt, nem érzékeltem reálisan a fájdalmat és nem tudtam meghozni a megfelelő döntést.

Mennyire viaskodsz önmagaddal egy számodra sikertelenül végzett versenyt követően?

Aznap és esetleg még másnap is sokat őrlődöm rajta, de aztán levonom a következtetéseket, hogy ugyanazokat a hibákat már ne kövessem el legközelebb, és máris a következő versenyre készülök fejben és igyekszem javítani a hiányosságaimat.

Mit tartasz a legnagyobb kudarcodnak és mit tanultál belőle?

Egyértelműen az a legnagyobb kudarcom, hogy a már említett sérülés előtt jelzett a testem, hogy állj, ne tovább, tessék pihenni. Én mégsem tudtam meghozni azt a racionális döntést, hogy ne induljak a versenyen, vagy adjam fel közben, ráadásul ezt a hibát háromszor is elkövettem. Nehezen tudtam magamnak megbocsátani, a mai napig rágódom rajta. Jelenleg nem is tudok edzeni rendesen, néha már nem is érzem magam sportolónak. Most egy életre megtanulom, hogy figyeljek oda a testem adta jelzésekre. Inkább mulasztok pár edzést vagy versenyt. Semmilyen sportbeli kudarc nem tud ekkora fájdalmat, ennyi keserűséget okozni, mint ez a tétlen állapot, hogy hosszú idő után nem tehetem azt, amit szeretek.

Mi volt az eddigi legnagyobb sikered és mit adott neked?

Az, hogy az ismerősök, barátok, kiváló sportemberek, családtagok vagy ismeretlenek fejezik ki elismerésüket, tiszteletüket. Vagy közlik valamilyen formában, hogy büszkék arra, hogy ismernek, felnéznek rám, vagy – még kimondani is teljesen elképesztő – követendő példaképnek tartanak. Az, hogy mindenféle futómúlt nélkül alig három év alatt, szinte teljesen önerőből eljutottam egy olyan szintre, hogy emberek így nézzenek rám. Komolyan gondolom, hogyha egyetlenegyszer sem állhattam volna dobogóra idáig, akkor is bőven megérte minden egyes méter, minden perc. Egyáltalán nem tudom szavakkal kifejezni, hogy ez mit jelent nekem, de ha valahogy ki kellene, akkor csak egy szót mondanák: csoda. Férfiasan bevallom, hogy a mai napig jó pár üzenet, hozzászólás könnyeket csal a szemembe. Ha sportsikereket kell említenem, akkor büszke vagyok arra, hogy a kitűzött célomat, a Spartan Race megnyerését sikerült elérnem kétszer is, nyílt kategóriában. Az Elit kategória győzelmet és a harmadik helyezést is ide sorolom, ahogy egy neves nemzetközi terepfutó versenyen való szereplésemet is, ahol először indultam ultra távon nem ultra futóként és végül harmadik lettem. Arra is büszke vagyok, hogy egy nívós hazai akadályversenyt ötből négyszer megnyertem. Ezen kívül mindegyik dobogós helyezésem, győzelmem roppant fontos számomra, hiszen győztes mindig csak egy van.

Minden évszakban a maximumra törekedve. Fotó: terepfutás.hu

2017-ben életre hívtad egykori lakhelyeden a Jánosházai Félmaratont, ráadásul gyermekek számára is szerveztél futóversenyt ugyanekkor.  Mi a célod ezzel a rendezvénnyel?

Szerettem volna ott futóversenyt rendezni, ahol felnőttem, hiszen Jánosházán még nem volt ilyen. A polgármester úr teljes mellszélességgel mellettem állt, így sikerült megrendezni, elsőre még elég családias, 90 fővel. Idén már 250 versenyző állt rajthoz. Célom, hogy kimozdítsam az embereket otthonról, hogy olyat is mozgásra, futásra ösztönözzek, aki eddig nem nagyon tett ilyet és megkedveltessem vele ezt a sportágat. Ezért van a versenyen gyermekfutam is. Egyáltalán nem baj, ha nem lesz belőle versenyző, lényeg, hogy mozogjon, sportoljon, ezáltal egészségesebben éljen, s így talán egy kicsit pozitív irányba változik az élete. Nagy vágyam, hogy kinője magát ez a verseny, addig nem nyugszom, amíg 500 fő indulót Jánosházára nem csábítunk. Ez nem lesz könnyű, de ha az lenne, akkor nem is inspirálna a dolog.

Mit jelent számodra a bátorság?

Bátorság az, ha az ember olyan dolgokat tesz, ami számára addig ismeretlen, új, más. Ha szembenéz az esetleges félelmeivel, ezáltal legyőzi azokat. Ha nap mint nap képes kilépni a komfortzónájából és hosszabb időt el is mer tölteni ott. Ha képes kitűzni már-már irreális célokat, amelyért hajlandó bármit megtenni.

Szeretnél elutazni Bátorságországba? Kattints ide!