„A csoda bennünk van” – interjú Győri Bettivel

Győri Betti szereti elkápráztatni az embereket, megmutatni nekik egy olyan világot, amelyben léteznek csodák. A bűvész, táncos, polihisztor lány tükröt tart az illúziókkal teli világunknak, elmondja, miért lenne fontos jógázni már gyerekkorban, milyen szerinte az emberséges ember. Figyelem, varázslat következik!

Tegyük fel, hogy odaszalad hozzád egy ismeretlen kisgyerek a parkban. Annyit kér tőled, hogy mesélj neki Győri Betti világáról. Mit mondanál neki?

Imádom ezt a kérdést! Nagyon jó! Mit mondanék? Hmm.

Szia, hát tudod, Győri Betti én vagyok. Győri Betti világa pedig az a világ, ami tele van varázslattal, csodával, tudásszomjjal és ez a Világ mindent megkérdőjelez.

Semmit sem szabad elhinni, mégis nyitottnak kell lenni és merni hinni.

Ellentmondásos, mi? Pont ez a lényeg. Az egyik megkérdőjelezi a másikat és ez egy olyan szintig megy, ahol egyszer csak kerek egész lesz. Mindehhez használom fel a bűvészetet, mint művészet. Az írást, mint kinyilatkozási forma és a jógát, mint egy belső út fizikai része.

Miért választottad a bűvészetet? Vagy a bűvészet választottad téged?

Olyan sorsszerű lenne azt gondolni, hogy a bűvészet választott engem, s bár hiszek a sorsban, mégis annyi akadály gördült elém ezen a területen, hogy kétlem, hogy a sors ezt akarta volna, hogy a bűvészet válasszon engem.

Hogy kezdődött és teljesedett ki a bűvészettel kapcsolatos világod?

A gimi alatt táncstúdiós voltam, ott találkoztam először szakmai szinten bűvésszel. A tánckar után asszisztens lettem. Mivel sokszor szenvedett attól, hogy, ha a táncosok közül nem ér rá senki asszisztensként, mert előadásunk, versenyünk van, akkor nehéz maga mellé jó kiállású, jól mozgó női asszisztenst találni. Ekkor fogalmazódott meg, hogyha a táncos maga a bűvész, akkor ez a probléma megoldva. Ha hárman vagyunk táncosok és bűvészek, akkor pedig megvan egy komplett előadás, elég jó látványelemekkel fűszerezve. Így jött az alapkoncepció. Utána a trió duóvá alakult, amit ketten a testvéremmel alkottunk. Végül a nővérem azt mondta, hogy ő most már másfele menne, így maradtam egyedül. Míg hárman voltunk inkább az illúziók és a látványosabb bűvész elemekkel dolgoztunk. Imádtam már ezt is. Az illúziókat, a nagyobbnál nagyobb látványt és „átverést”. Amióta önálló műsorom van, azóta a látvány kisebb, ám a hatása ugyanakkora maradt hála az égnek. Mivel az előadóművészet gyerekkorom óta az életem része, így valamilyen szinten egyértelmű, az egyik önkifejezési formám ez.

Imádom elkápráztatni az embereket, a csodálkozó arcok a nézőtéren, az őszinte gyermeki értetlenség és megkérdőjelezés. Szeretem, hogy az embereket vissza tudom vinni abba a korba, ahol még elhitték, hogy csodák vannak.

Mert a csodák még most is jelen vannak az életünkben, csak annyira rohanunk, hogy képtelenek vagyunk észrevenni. Ám, amikor valaki megnézi a műsoromat, testközelből tapasztalja a csodát és újra felmerül a kérdés, hogy igaz, amit lát? Igazi varázslat az, ami ott történik? Természetesen az. Varázslat. Ami amúgy mindenkiben ott van. Én csak az eszköz vagyok, ami kihozza belőlük.

Így írsz a facebookos névjegyedben: “Életemben ne keresd a szabályszerűséget, nemigen fogsz találni.” Mire gondolsz pontosan?

Arra, ahogyan a Győri Betti világát jellemeztem. A barátom mindig azzal piszkál (pozitív értelemben), hogy egy polihisztor vagyok. Amúgy igaza is van. Egyszerűen képtelen vagyok egyfelé figyelni, ráadásul ezzel tisztában is vagyok. Váltogatnom kell a dolgokat, különben bekettyózom. Egyszerre több lábon kell állnom és nem a megélhetés miatt, hanem van egy belső hang, ami azt mondja, hogy ezt is meg azt is, meg ezt és azt is… Rendszer viszont nem létezik.

Akkor tehát nem tervezed meg a posztjaidat, megszólalásaidat sem?

Nincsen olyan szabályszerűség, hogy akkor ’kérdező-kedd’ és megválaszolok minden kedden 5 kérdést a jógával kapcsolatban. Vagy ’varázslatos vasárnap” és a hét utolsó napja a bűvészeté. Nincs rendszer abban, hogy miről írok, miről posztolok. Sőt, a fellépéseimről is ritkán posztolok. Míg más a backstage-ben lévő szendvicsről is feltölt képet, én sokszor a fellépésről sem teszem. Ugyanez mondható a jógagyakorlásaimra, óráimra. Nem írom ki minden héten, hogy ekkor és ekkor jógázhattok velem, meg keressetek, ha magánórát szeretnétek. Egyébként több a magánórás tanítványom. Az átlag felhasználóknak megvan a szabályszerűsége, vagy hangzatosabb nevén stratégiája, hogy mit és hogyan csinál.

Nekem az a taktikám, hogy mindent érzésből.

Ha sétálok az utcán jógaórára menet vagy éppen a műsorom gyakorlása közben fogalmazódik meg egy gondolat, akkor gyorsan lepötyögöm a telefonomba és kész is van az az iromány, amit a követőim olvashatnak. A fejem állandóan pörög, gondolatok jönnek-mennek, mindenféle logika nélkül. Ezeket próbáltam rendszerezni, de legtöbbször sikertelenül, ezért le is mondtam róla. Hagyom magam és, ahogyan jönnek a gondolatok, úgy megyek velük én is. Ha valaki beszélget velem ezt meg is tapasztalhatja. Elkezdem valahol és mire a végére értem hatszor körbejártam a Földet a beszámolómban.

Mire van szükséged ahhoz, hogy magabiztosan lépj a színpadra és megmutasd tudásodat a közönségnek?

A műsorom kellékeire. Ha pedig nem bűvészként, hanem előadóként, meghívott művészként vagy moderátorként vagyok a színpadon, akkor pedig a szövegemre. Viccet félretéve gyakorlásra. Sok-sok gyakorlásra. De én nem feltétlen ezt gondolom. Persze, a gyakorlás is szükséges, sőt, elengedhetetlen. Hiszen gyakorolni kell, ahhoz, hogy minden magabiztosan és zökkenőmentesen menjen. Mégis azt gondolom, hogy istenigazából maga a gyakorlás nem elég. Ha az emberben nincs egy alapfunkció, ami ezt megadja, akkor a gyakorlás nem elég. Tudom, hogy kegyetlen ember vagyok, de ezért is gondolom azt, hogy sokkal kevesebb embernek kellene színpadon állni, mint ahányan állnak. Nem feltétlen csak a saját területemre értem. Minden téren.

Létrehoztál egy egyedülálló bűvésztriót, jógával, tánccal is foglalkozol. Említetted a rendszernélküliséged. Mégis, mennyire kell határt szabnod a kreativitásodnak?

Én azt érzem, hogy nem kell határt szabnom. Vagyis nem a kreativitásomban kell határt szabnom, hanem a pénztárcám szab határt sokszor. Sokszor gondolkozom túl nagyban. Mikor végiggondolom az egészet, a képzeletem szárnyal, mire a végére érek, rájövök, hogy erre nemhogy a saját, de lehet, más pénztárcája sem lenne elég, így utána visszább kell venni az ötletekből és egyszerűbben haladni. Emellé türelem kéne, hogy a legelső ötlet megvalósulhasson, viszont a türelem annyira nem a barátom.

Az agyam állandóan pörög, ami pedig sokszor probléma az életemben.

Márpedig azért, mert mire odaérek, hogy leírjam az ötletet, már a következőn töröm a fejem, ám tudom, hogy az előző is tök jó volt, vissza kéne menni oda. És akkor szépen agyban visszalépkedek oda, ahol jött az ötlet, majd mikor eszembe jut, leírom. Nagyon sok minden van a fejemben és így is túl sok mindent csinálok egyszerre. Több ok miatt szeretném, ha klónjaim lennének. Az egyik, hogy széttetováltatnám az egyiket. A másik, hogy osztódni tudjak az ötleteim között. Most ez nagyon nagyképűnek tűnhet, pedig távol áll tőlem ez a címke. De sajnos így van. Annyi mindent szeretnék csinálni, annyi minden van a fejemben, hogy bárcsak mind meg tudna valósulni.

Mi segít mégis az egyensúly megtalálásában?

A jóga az egyik ilyen eszköz ahhoz, hogy ezeket a dolgokat lecsillapítsam. Rendszeresen meditálok, ami szintén segít, hogy a millió repkedő dolog a fejemben picit csillapodni tudjon. Újra visszatért az életembe a futás és a lovaglás is, talán ezeket is odasorolnám, amit rendszernek mondhatunk az energiáim kezelésére.

A múlt végén belső kudarcélmények hatására, egyfajta évösszegzőként írtál arról, hogy az emberek egyáltalán nem emberségesek és hogy az ember hiánycikk. Mit jelent a te szótáradban az ember, illetve az emberséges ember?

A tavalyi év az egyik legnehezebb év volt talán az életemben. Az alapból is nehéz évben az i-re a pontot, az egyik legközelibb barátnőm halála tette. Borzasztó sok minden fogalmazódott át bennem ennek hatására. Rákos volt. Az egyik legnagyobb harcos volt, akit valaha ismertem. Az, hogy az egyik legnagyobb harcost legyőzi valami, egy óriási pofon volt számomra. Ha ez nem lett volna elég, nagyon sok csalódást kellett ezen kívül is megélnem. Megtapasztaltam azt, amiről eddig csak beszéltem, hogy minden egy illúzió. Felépítettem egy saját kis illúziót és elhitettem magammal, hogy mi minden fontos és mik vannak az életben, aztán pedig ez az illúzió, mint egy kártyavár omlott össze, csalódást, szomorúságot és fájdalmat hagyva maga után. Demotivátor énem mondja azt, hogy jelen világban; ember embernek farkasa. Úgy köpi egyik szembe a másikat, ahogyan nem szégyelli. És ez a baj. Hogy a legtöbb emberből nemcsak a tisztelet és az alázat hiányzik, hanem a szégyenérzet. Semmi sem szent.

Engem a tánc fegyelemre és tiszteletre tanított.

Én is az évek során borzasztó sokat romlottam és korcsosodtam. Meg is lett a következménye. Aztán mikor észhez kaptam és nézőpontot váltottam, elkezdtem tudatosabban élni és figyelni arra, hogy, akármit is csinálok, ne romboljam a környezetemet. Nehéz, borzasztó nehéz, pláne, hogy nem ezt kapom vissza. Hiszek a karmában és hiszek abban, hogy amit az ember ad, azt vissza is kapja. Csak nyitva kell tudni tartani a szemet és észrevenni, hogy nem mindig onnan kapja, ahonnan várja. Az emberséges emberbe pedig legalább egy fikarcnyi feltétel nélküli szeretet szorul. Ha az ott van, akkor máris jobb az értékrendje, hiszen valakit feltétel nélkül szeretni borzasztó nehéz.

A jóga egyik jótékony hatása, hogy az ember megtanul bizonyos légzőgyakorlatokat és a befele figyelést. Ez a mondat is hozzád kapcsolható. Ahogy a motivációs megmondóemberek megszaporodtak az utóbbi időben, úgy jógafronton is megnövekedett a forgalom. Mit ad neked a jóga, illetve kiknek érdemes elkezdeni jógázni?

Mivel én már aktívan nem táncolok, így a jóga táncban megélt szabadságot adja nekem. Van egy matrac, ahol azt csinálok, amit akarok, a saját gyakorlásomért én felelek, én irányítom. Ha pedig befele figyelek, akkor ott a matracon átadom magam a belső hangnak és a jóga nyelvén a saját táncomat járhatom. Persze a fizikai szabadságot is adja, hiszen a tánc által elért hajlékonyságot és ruganyosságot a jóga tartja fent, de ez nem csak a fizikai gyakorlásról szól. Számomra ez egy út önmagamhoz. Ezért is lenne nagyszerű, ha mindenkiben ott lenne a nyitottság, hogy kipróbálja és megtalálná azt az oktatót, aki megszeretteti vele annyira, hogy rendszeres gyakorló maradjon.

Én azt mindig azt mondom, hogy a jógát receptre kéne írni.

Mindenkinek el kellene kezdeni jógázni, sőt, már gyerekkorban kéne. Ha az oviban az óvónéni által tartott ovis torna helyett jóga lenne, tuti visszaesne a hiperaktív és figyelemzavaros gyerekek száma.

Kőkeményen ostorozod a közösségi média illúziót, hamisságot árasztó énjét. Hogy lehet szerinted értelmesen, értéket adva, hitelesen megjelenni a social medián?

Nehezen. Iszonyat nehezen. Ha az ember szeretné megtartani a gerincét, de közben minél több emberhez szeretne eljutni, az egy borzasztó nehéz feladat. Nagyon kevés önazonos felhasználó van, aki értéket közvetít és ez az egyik legnagyobb baj. Hiszen egy másik nem önazonos felhasználó vakon követi azt. Elhiszi, amit lát, és bumm. Ott is az illúzió, ami húzza magával a kisebbségi komplexust, az érzetet, hogy nem elég jó. Így aztán sok önértékelési zavarral küzdő robot likeolgat olyan robotot, aki csodálatosan eljátssza azt, hogy az ő élete csupa játék és mese. Azt látom, hogy egyre többen mennek azért ezzel szembe és mutatnak olyan szeleteket is, amivel pont az általam mondogatott illúziót rombolják le. Csak az a szomorú, hogy az nem hoz annyi like-ot.

Azzal nincs baj, ha az emberek szeretik és a szépet és ezért követnek valakit. De az lenne az igazi, ha nemcsak a szépet, hanem az értéket is szeretnék.

Ha különbséget tudnának tenni szép, de hamis-üres és szép, de értékes között. Ez egy borzasztó nehéz és hosszú folyamat. A legnehezebb része a tudatos felhasználás. Nem elég az, ha valaki értelmesen használja, és úgy jelenik meg a social media felületén. Ha nem kap annyi visszajelzést borzasztó nagy türelem és akaraterő kell, hogy fennmaradjon és megvárja azt, amíg az emberek észreveszik.

Hiszen a megszokott séma alapján (gondolok is a segg-mell ki, pucsít és ostoba vagyok posztokra) könnyű hírnevet szerezni.

Az érték képviseléséhez nemcsak önazonos ember kell. Kell oda még elhivatottság, türelem, kitartás és hit.

Egyik posztodban feltetted a kérdést: „Hogyha te este befekszel az ágyba, akkor nyugodtan tudod álomra hajtani a fejed?” Neked mi kell ahhoz, hogy nyugodtan tudd álomra hajtani a fejed?

Imádok aludni, és, ami a legnagyobb szerencsém, tudok is. Én bárhol nyugodtan álomra hajtom a fejemet.

Igyekszem úgy élni az életemet, hogy a lehető legkevesebbet ártsak.

Nem szoktam hazudni, így a lelkiismeretem is tiszta. Előbbi miatt szoktam emészteni magam, hogy vajon jól csináltam? Esetleg megbántottam valakit vagy helyesen cselekedtem? Ha hibáztam, akkor…. bár nehezen ismerem be, ha hibáztam, sőt sajnos bocsánatot kérni is nehezen tudok… szóval, ha hibáztam, akkor rettenetesen sokat őrlődöm rajta. Én az a típus vagyok, aki mindent megrág, megemészt, még azt is újrarágja, újraemészti. Szóval hiába igyekszem a helyes cselekedetekkel színesíteni az életemet, nyilván nem mindig sikerül. Így ezt alapul véve, hálát, adok az égnek, hogy bárhol nyugodtan álomra hajtom a fejem. Amíg tükörbe tudok nézni, addig nagy baj nincs és az őrlődésem is csak egy öngerjesztő folyamat.

Figyelemmel lehetett követni egyik élő adásodban az édesanyáddal folytatott talk show-t, ami valljuk be, nem szokványos akció volt. Mik azok a tanítások, amelyeket édesanyád által hatással vannak az életedre?

Édesanyám természetgyógyász, parapszichológus. Nem egy átlagos gyerekkor az enyém. Aki látta akármelyik élőzésünket, hallhatott sztorikat. Anyu és Apu is, hasonló értékrendet követett, így mindkettőjük ugyanúgy adott át tanítást.  S bár ezt alapul véve, hatalmas Buddha tanításokat kellett volna átadni, mégis az egyik legnagyobb tanítás egy nem túl szép és nyomdafestéket tűrő mondás, így azt most az obszcénsége miatt ki is hagyom.Emellett mindketten rendszeresen mondták, hogy hülyével ne vitatkozzak, mert összekevernek vele. Ez egy csúnya, de tanulságos mondás és tanítás. Ez a felfogás okozott jó néhány nehézséget és könnyedséget is az életben. Viszont pont ez vonzza magával a csak azt csináld másokkal, amit veled szeretnének, hogy csináljanak mondatukat. És vissza is kanyarodtunk az emberséghez és a karmához.

Két alkalommal is előadtál a TEDx rendezvényen, a TEDxBenedekHegyen és a TEDxYouth-on. Miért volt fontos számodra ez a két nyilvános beszéd?

Mindkét TEDx-en a témám a social media hatása az emberekre. Az előadásaimban a social mediat azzal hozom párhuzamba, hogy bűvész vagyok. Ugyanazt csinálom a színpadon az előadásaim során, amit az emberek az online térben. Illúziót építenek, elhitetnek valamit, ami nincs is. Imádom ezt a hasonlatot, mert nagyon beszédes. A fontosságot az adja, hogy a negatív kép, amit a social media fest, rossz hatással van az emberekre. Önbizalomhiány, kisebbségi komplexus, az állandó megfelelési kényszer a lehetetlen elvárásoknak.

Ha már csak egy ember észbe kap és tudatosan kezdi el használni valamelyik felületet az előadásom hatására, már nyugodtan fekszem le.

Ennek van egy pozitív oldala is. Pont az, hogy az emberek szeretik a szépet. Szeretnek szép képeket nézegetni és oda vágyni, ahol más van. Ezzel nincs is gond egy bizonyos szintig. Én a színpadról ugyanúgy átverem a nézőket. Illúzió, szemfényvesztés. Ők elhiszik, amit látnak. Mint az instagramon. Csak az, hogy én bűvészként átverem őket, kevésbé bántó, mondhatni legális. Ők akarták. Amikor bejönnek a terembe, leülnek a székükre, tudják, hogy egy átverésnek lesznek szemtanúi, ezért fizetnek. A social mediaban borzasztó nehéz eldönteni, mi igaz, mi nem. Ott pengeélen táncol ez az engedélykérés.

TEDxBenedekHegy 2018

Mi a különbség a csoda és az illúzió között számodra?

Az illúzió bármikor köddé foszlik. A csoda viszont megmarad. A csoda bennünk van és a hitünkkel egy biztos várként tud funkcionálni.

Mi táplálja a belső hitedet?

Az, hogy sose késő és az, hogy semmi sem biztos, csak a változás maga. Ha van egy cél, az tudja táplálni a hitet. A cél pedig bármikor meghatározható, semmi sem kell hozzá. Ha pedig a cél megvan, onnantól kezdve minden változik.

Mit jelent számodra a bátorság?

Azt, hogy az ember szembe mer nézni önmagával. Annál nagyobb bátorság nincs, mint szembenézni önmagunkkal, majd elkezdeni foglalkozni is vele. Bátrabb, mint farkasszemet nézni egy oroszlánnal.