„A bátorság egy lételem számomra.”- interjú Varga Filippával

Varga Filippa évekkel ezelőtt tett egy nagy lépést az ismeretlenbe. Úgy döntött, hogy Győrből indulva meg sem áll Amerikáig, az egyik legnagyobb álmát megvalósítva. Országokat, kultúrákat, embereket ismert meg, amelynek köszönhetően világlátása is átalakult. Izgalmas utazása így külső és belső határok átlépése. Filippa életmeséje következik.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod otthonodat, Győrt és a világ egyik másik felébe, az Egyesült Államokba utazol?

Kisgyermekkorom óta mondogattam a szüleimnek, hogy egyszer itt fogok élni Amerikában. Mindig is a top 3 bakancslistás céljaim között szerepelt. Így a Camino bejárása után nem is volt kérdés mi lesz a következő lépés. Megmagyarázhatatlanul vonzott ez a hely, és azt is tudtam, minél több időt szeretnék itt eltölteni, amennyit csak lehet, hisz az volt a célom hogy északról-délre, keletről-nyugatra minden részét bejárhassam.

Mihez kellett a legnagyobb bátorság, amikor Amerikába érkeztél?

A két legnagyobb kihívás a nyelvtudás és a vezetés volt. A nyelvtudás érthető volt, hiszen nagyon alap, szinte nulla angoltudással érkeztem, a vezetés viszont meglepett. Azt hittem minden ugyanolyan lesz, de a szabályok és a kultúra, a vezetési szokásaik jó pár hónapig kihívást jelentettek. Ezek mellett pedig, baráti kapcsolatok kialakítása, ami nehézséget okozott, de azt sikerült megoldanom két hónap után.

Azt írod a facebookos blogodon, hogy nem szerencse kérdése, hogy mikor mit viszel az életedbe. Mire gondolsz pontosan?

Az egyik legnagyobb álmom hogy megmutassam az embereknek, hogy amiket én eddig megtettem, átéltem arra bárki képes, mégis néha azt érzem, úgy néznek rám, mintha lenne valami szupererőm. Ha tényleg lenne valami szupererő, ami ezt létrehozza, az a nyitottság, bátorság, elhatározás és a kellő lépések megtétele vagy úgy is mondhatnám a tettek mezejére lépés! Illetve ha egy előnyt még kiemelnék, akkor az lenne, hogy az életet nem kell túlgondolni. Csak követni a megérzéseinket. Az esetek legnagyobb részében akárhányszor valami csoda történt velem, az agyilag átgondolva teljes őrültségnek tűnt. Ami nekem még óriás segítség, hogy van egy bakancslistám.

Ha épp nincs semmi célom, csak ránézek, megnézem melyik a legvonzóbb cél számomra az adott pillanatban és megteszek mindent azért, hogy azt megvalósítsam.

Ez egy bakancslista, amit folyamatosan bővítek, és minden karácsonykor, új évkor írok egy arra az évre szólót, hogy abban az évben miket szeretnék feltétlenül kipipálni.

Szörfözés Mexikóban

Hogy mutatnád be a munkádat, mi az, amit megtanultál általa a kint töltött idő alatt?

A bébiszitter munka rendkívül érdekes. Nagyon izgalmas belecsöppenni egy család legintimebb szférájába, az otthonukba, és idegenből egy bizonyos idő után családtaggá válni. Sok mindent megéltem, hiszen a két évestől a tizennégy éves gyerekkel foglalkoztam idáig, összesen 9 kilenccel. Gyerekekkel lenni azért is szeretek, mert előjön a belső gyermeki énem, így játékosan tudok ránézni szinte mindenre. Megtanítanak arra, hogy az ő fejükben még nincsenek limitek. Ők nincsenek arra programozva, hogy csak A-ból vagy B-ből lehet választani. Ők még tudják, hogy a lehetőségek száma végtelen. Így egyértelműen minden nap egy kreatív alkotás. Kreatív alkotás az is, amikor a problémáikkal fordulnak hozzám, és a legnagyobb elismerés, amikor elárasztanak szeretetükkel. Abban is biztos vagyok, hogy rengeteg tapasztalatot kaptam ahhoz, ha egyszer majd én fogom nevelni a saját gyermekem, a korosztályi viselkedési kérdések már nem fognak meglepetést okozni. Illetve képet kaptam arról, hogy én milyen értékrendek szerint szeretném felnevelni a saját gyermekem. A mindennapi helyzetek a bébiszitterkedésben iszonyatosan türelmessé tettek engem.

Tanulok saját magamról is, hiszen bizonyos viselkedésben a gyermekkori emlékeimet látom.

Nagyobb megértést adott ez a tevékenység ahhoz, hogy megértsem a saját szüleim viselkedését, vagy épp a kapcsolatomat a bátyámmal. A kapcsolatomat a világgal.

A koronavírus miatti otthonlét az amerikai embereket is érinti, s ez által téged is. Milyen stratégiákat vetsz be a munkád, életed, pihenésed egyensúlyban maradása érdekében?

A folyamatos utazás az életem során nagyon flexibilissé és spontánná tett, így a koronavírus adta helyzetre úgy tekintek, mint egy új dolog, amiből ki kell hozni a maximumot. Kezdetben izgalmasnak tűnt számomra ez az új helyzet, mára már az új normává vált. Mivel számomra a mozgás, utazás, új helyek felfedezése és új emberek megismerése jelentett mindent, így az adott helyzet elég nagy kihívás. A munkám során, mivel gyerekekre vigyázok napi 8 órában, meg kellett tanulnom, hogy mikor van az a pont, amikor megállok, és időt szánok magamra. Akár 10 perc friss levegőszívás a teraszon, visszaadja az összes kiadott energiám. Újfent sokat rajzolok, olvasok, jógázom vagy erősítő gyakorlatokat végzek minden nap legalább 20 percet munka után. A karantén kezdetekor minden nap munka után kimentem a parkba, ahol úgy nevezett slackline (kötélen sétálást) gyakoroltam. Sajnos 2 hete viszont kiment a bokám épp mikor gyakoroltam, így a mozgás, futás, és slackline rettentően hiányzik. Így eldöntöttem, hogy az agyamat foglalom le jobban, elkezdtem spanyolt tanulni, és online kurzusokon veszek részt, mint például a Yale Egyetem által ingyenessé tett “Science of Well-Being” amin arról tanulok, hogy miként élhetünk alapvetően boldogabb életet. Illetve hétvégén a szabadidőmben reggeltől délig, néha délután kettőig az otthoni, magyarországi barátaimat és családtagjaimat hívom fel, akikkel órákat beszélünk, így egyensúlyban tartva a lelkemet.

Írásaidat olvasva, képeidet nézegetve megfigyelhető, hogy lenyűgöző helyeken jársz, rengeteg élményben van részed. Mire tanítanak ezek új találkozások? Milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezel fel az emberek között?

Ha leírnám, mi mindent tanultam utazásaim során, valószínű, élethosszig itt ülnék én is és a kedves olvasó is. Az utazásim által tanultam magamról, az emberi kapcsolataimról, kulturális különbségekről, együttélésről és országbeli különbségekről és összességében az életről. Rengeteg elképzelésem és eddigi tudásom vált köddé egy-egy felismeréstől. Az Indiában élő testileg megnyomorított koldusokon át a marokkói tevepásztor kultúrán, a német au pairek viselkedésén az USA-ban, a brazil új évi tradíciókig és szokásokig rengeteg élményemről tudnék mesélni. Vagy épp a hawaii bevándorlási hozzáállásról azon a szituációkig, amikor olyan dolgokat kóstoltam vagy próbáltam ki, amikre előtte azt mondtam valószínűleg soha sem fogom. Mindezekről most nem mesélek, hisz talán egy könyv kerekedne belőle. Inkább kiemelnék egy dolgot, amit azóta megtanultam és talán a legfontosabb. Hogy soha ne ítélkezz semmiről és senkiről és légy nyitott mindenre és mindenkivel kapcsolatban, mert sohasem tudhatjuk, hogy kik vagy mik által éljük át életünk legnagyobb élményeit.

Tevegelés Marokkóban

Szerepeltél íróként az Egység – kétség című könyvben, amelyben naplófeljegyzések, élményleírások voltak olvashatók voltak tőled. Ki voltál akkor és miben változtál azóta?

Az Egység-kétség megírásakor korai húszas éveimben voltam, óriási változásokon mentem akkor keresztül, mint ahogy azóta is. A könyv írása közben, ahogy azt az olvasható is érezheti, elég nehéz lelki állapotban voltam, bár a könyv mégis arra próbál rámutatni, hogyan lássuk meg ezeket a helyzeteket, és hogyan tudjuk akár a depresszió helyett a boldogságot választani. A könyv kiadása után pedig gyökeresen változott meg az életem. Azóta lépésről lépésre kezdtem megélni az álmaimat, és egyre közelebb kerültem ahhoz, ki is vagyok én valójában. Így visszanézve talán ez az elmúlt 3 év volt az eddigi legmeghatározóbb az életemben. Akkor is, és azóta is töretlenül dolgozom az önmegvalósításon. Akkoriban még fogalmam nem volt, hogy ki vagyok, féltem megnyilvánulni önmagamként a világban, és úgy éreztem, mások segítségére szorulok, hogy megragyogtassam tudásomat. Talán az írja le a legjobban, hogy mennyit változtam, hogy mára teljes bátorsággal állíthatom, hogy az “én saját létezésem” az egyetlen biztos pont az életemben.

Tisztelem és szeretem magam annyira, hogy a legjobbat adjam magamnak, anélkül hogy mások visszajelzését várnám.

Mi számodra siker? Mennyire fontos szó ez? Vagy milyen szóval lehetne a siker szót helyettesíteni, ha boldog életről beszélünk esetedben?

Számomra a siker az, ha hajlandó vagyok beleállni teljes erőmmel a dolgokba, és folyamatosan túlteremtem önmagamat. Ha hajlandó vagyok túllépni a berögzött nézőpontjaimon, hogy mit érdemlek meg és mik azok, amikre képes vagyok, és létrehozok olyan dolgokat, amikről korábban álmodni sem mertem. Számomra ez a siker, megélni legbelsőbb önmagam teljes erejét. Számomra a siker még azt is jelenti, ha mindig a flow-val megyek, a megérzéseimre hallgatok, és mindig azt választom, ami adott esetben a legnagyobb hozzájárulás nekem és a világnak. Volt egy idő, amikor görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy megtaláljam a küldetésemet, az életem értelmét, hogy miért születtem le erre a világra, és a fejemben az az elképzelés élt, hogy úgy van értelme az életemnek, ha én lehetek az új Teréz anya, Dalai láma vagy Gandhi. Egy bölcs tanító, aki emberek millióira van hatással. Nem mondom, hogy nem szívesen tölteném be ezt a szerepet, de ha ma megkérdeznek, akkor inkább azt mondanám lényegtelen mi lesz belőlem, ha az az akkori helyzetben a legjobb lehetőségnek, választásnak bizonyul az életemben és boldoggá tesz engem.

Egyik facebookos fényképed mellé egy videót linkeltél Nevermind címmel. Mi számít és mi nem számít számodra?

Az évek alatt és nagy részben az Access Conciousness segítségével megtanultam, hogy az életben túl sok mindenre rakunk jelentőséget. Van viszont egyfajta belső erőnk, ami minden kérdésre, szituációra, lehetőségre, problémamegoldásra gyermeki egyszerűséggel tudja a választ. Ez úgy néz ki, hogy felteszek magamban egy kérdést az adott szituációra, pl.: Testem, mi esne ma jobban neked. ha müzlit vagy inkább szendvicset reggeliznék? És ami számomra igaz, annak könnyű érzése, energiája van, ami pedig hamis, annak nehéz. Így minden szituációban, ahol dilemmáznék, kérdéseket teszek fel, s megkapom a választ. Ez a belső erő mindig tudja, hogy nekem épp mi a legnagyobb hozzájárulás akkor is, ha a válasz őrültségnek hangzik, mégis tutira azt választom. Ezt a mai napig gyakorolgatom napi rendszerességgel és az eredmény mindig iszonyatosan meglep. Így, hogy mi számít és mi nem számít kérdésre inkább nem válaszolok, mert nem tudom.

Grand Canyon

Mit jelent számodra a bátorság?

Lételem.

Ha nincs bátorságom, az életemen nem mozdult volna semerre.

Ha nem lett volna bátorságom, szerintem egy kezemen megszámolhatnám életem legjobb kalandjait. Persze ez nem azt jelenti, hogy a legkisebb apróságok nem tesznek boldoggá, de az életem sokkal szürkébb lenne, ha nem választanám a bátor énemet bizonyos helyzetekben. Bátorság szembemenni azzal, amit mindenki őrültségnek tart, de én mégis azt választom. Bátorság felvállalni a véleményem és bátorság önmagam lenni. A bátorság egy lételem számomra.

Hogy látod magad 10 év múlva?

Nem vagyok túlságosan jövőtervező. Van egy vízióm, hogyan látom magam a jövőben, hogy szeretnék élni, kb. mit szeretnék csinálni és azt is, hogy kb. hol szeretnék élni, de ez minden. Tudom, hogy az élet mindig meglep engem és általában jobb dolgokkal rukkol elő, mint ahogy én elképzelek dolgokat, így nem aggódom. 10 év múlva talán lesz egy gyerekem, talán lesz egy párom is. Nagy vágyam hogy a pici első 1-2 évében akár lakókocsiban éljünk, és úgy járjuk a világot, amíg én laptopról dolgozom. Úgy gondolom, az jót tenne nekünk is és a picinek is, de az is lehet, hogy pár év és erről megváltozik majd a véleményem. Számomra fontos, hogy sokat legyek óceán közelében, így el tudom képzelni azt is, hogy életvitelszerűen elköltözöm melegebb éghajlatra, ahol közel lehetek a vízhez.  Tudom, hogy a jövőben is utazó leszek, valószínű nagyobb hangsúlyt fektetek majd az írásra. Akár újságíró sulit is végeznék. Mindenképp laptopról szeretnék legfőképpen dolgozni, és mint világéletemben úgy képzelem, hogy ismert ember leszek. Talán találok egy sportot vagy hobbit, amit annyira szeretek, hogy tanítok az embereknek. Szeretném, ha az életem lenne a tanításom, és ha ez csak egy embere van hatással, akkor már megérte.